Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Stabilan és jól működik a Csornahő Kft.

Csorna - Az elmúlt hónapokban a csornai képviselő-testület többször foglalkozott a város tulajdonában lévő Csornahő Kft.-vel. Átvilágították a céget és megbízták a kórház fűtésrendszerének átvizsgálásával.
A Csornahő Kft. száz százalékban önkormányzati tulajdonban van. Nemrégen a cég átvilágítását rendelte el a település képviselő-testülete. Az eredmény: a társaság stabilan és jól működik. Kintlévőségei azonban nem könnyítik meg helyzetét. Nagyon hiányzik például a Margit Kórház 30 millió forintos adóssága. A részletekről Szabó István, a Csornahő Kft. ügyvezető igazgatója számolt be.

– Az átvizsgálást végző csoportban volt cégvezető, pénzügyi és műszaki szakember is – jegyezte meg elöljáróban Szabó István. – A tulajdonos figyelmét több dologra is felhívták, többek között szükségesnek tartják, hogy a cég kintlévőségét mielőbb rendezzék. A Margit Kórház több mint 30 millió forintos tartozása például nehézséget okoz a cég működésében.

A szakértők erre az évre a szolgáltatás alapdíjának emelését nem tartják indokoltnak, sőt. A hődíj csökkentésére is lehetőség nyílhat, mivel a fűtőolaj és a földgáz ára is csökken. A kft. működésében és szerkezetében jelentősebb változtatásokra nem tettek javaslatot. Megállapításuk szerint a cég stabilan és jól működik. A város képviselő-testülete az átvilágításról, költségcsökkentési lehetőségek feltárásáról szóló szakértői anyagot a márciusi ülésén egyhangúlag elfogadta. A márciusi ülésen a Sole-Mizo Zrt. hőszolgáltatási alapdíj elengedésére vonatkozó kérelmét is tárgyalták. Támogatni azonban nem tudták, mivel a Csornahőnél keletkező bevételkiesés pótlására jelenleg nincs anyagi lehetőség. Szintén a márciusi ülésen a képviselő-testület egyetértett azzal, hogy a Margit Kórház hőközpontjának üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat a továbbiakban a Csornahő lássa el. A kft. idei, elfogadott üzleti terve tartalmaz a kórházzal kapcsolatos feladatokat is.

A csornai kórház fűtéskorszerűsítését a Csornahő Kft. koordinálja. Felvételünkön Ujj Péter, a cég munkatársa a szivattyúkat ellenőrzi.
A csornai kórház fűtéskorszerűsítését a Csornahő Kft. koordinálja. Felvételünkön Ujj Péter, a cég munkatársa a szivattyúkat ellenőrzi.

– Az elhanyagolt kórházi fűtési rendszert két év alatt részlegesen felújítja a cég. A húszmillió forintos beruházást a Csornahő Kft. saját forrásából végzi el – tájékoztatott Szabó István. – Természetesen ahhoz, hogy ez kivitelezhető legyen, szükséges a tartozás kiegyenlítése. A terveztetés folyamatban van. Az idei és jövő évi feladatokat közösen a kórházzal és a tulajdonossal határozzuk meg. Feltétlenül azokat a berendezéseket, elemeket kell először beépíteni, amelyek biztosíthatják a szabályozhatóságot, így megtakarítást eredményeznek. Az érdemi munkálatokat várhatóan júliusban kezdjük meg. A fűtési szezonra az első ütemnek meg kell valósulnia. Helyszíni felügyeletet is biztosítunk ahhoz, hogy a rendszer minél hatékonyabban működjön. Legalább 15–20 százalékos hőenergia-megtakarítást várunk. Az épületek műszaki állapotának rendbetétele igen sok pénzt emésztene fel. A tulajdonos önkormányzat saját erővel ezt nem tudja vállalni, pedig ez további megtakarítási lehetőség.

A képviselő-testület az áprilisi ülésén elfogadta a távhő-szolgáltatási díjrendeletét.

A módosítás fő indoka a hődíj számítási képletének egyszerűsítése volt. Díjemelést az új rendelet nem tartalmaz. Az új árképzés kezeli a szabadpiaci energiabeszerzés változásait is. – Támogatjuk a lakóépületek teljes körű energetikai, hőtechnikai felújítását. A rendelet szerint azon fogyasztói közösségek, melyek ezt megvalósítják, az alapdíjból 5 százalék kedvezményben részesülhetnek – tudatta az igazgató.

Olvasóink írták

  • 1. tettes 2009. május 07. 16:05
    „Akkor vegye ät a termält,mert az meg sehogy nem mükszik...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyven éve ˝Nyitva˝

Kapuvár - Kapuvár várossá avatásának negyvenedik évfordulóján utánanéztünk olyan üzleteknek a… Tovább olvasom