Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Sonkaüzem beindítását tervezik

A decembert kivéve ˝szörnyű évet˝ zár a Kapuvári Hús Zrt. A tulajdonos azonban bizakodó: a cég pénzügyi helyzete biztos, további fejlesztésekben gondolkodnak.

Terveik szerint áprilistól megkezdik a kapuvári sonka gyártását. Kereskedelmi irodát nyitottak Budapesten.

Az év utolsó hónapja kivételével szinte katasztrofális évnek minősítette 2009-et Román Gyula, a Kapuvári Hús Zrt. tulajdonosa. A csütörtöki munkásgyűlésen kijelentette, az idén már az is nagy szó volt, hogy talpon maradt az üzem.

Bedecs Pál vezérigazgató elöljáróban kijelentette, tervezett, nagyobb létszámleépítés nem volt a kapuvári gyárban, és immár két cég, a Bacon Kft. és a Kapuvári Hús Zrt. dolgozóit köszönthette az év végi megbeszélésen.

A baconüzemben már több műszakban készítik a füstölt, pácolt és darabolt császárszalonnát.
A baconüzemben már több műszakban készítik a füstölt, pácolt és darabolt császárszalonnát.

– Ilyen szörnyű évünk még nem volt – kezdte évértékelését Román Gyula. Összehasonlításképpen elmondta, év elején volt olyan hónap, amikor alig tizenkétezer sertést vágott a kapuvári üzem, jelenleg a harmincegyezres havi vágásszámnál tartanak. Ez év legrosszabb eseményének a négynapos munkahét bevezetését tartja, ám hozzátette, a cég erejéhez mérten kompenzálta dolgozóit. A cégtulajdonos a rossz emlékek után a decemberi eredményeket elemezte. Mint mondta, rekordbevételt, 1,4 milliárd forintot teljesítettek az év utolsó hónapjában, ami biztatónak tűnik a jövőt tekintve. Az év végére biztos pénzügyi alapokat teremtő cég életében nagy fordulópont volt a bacongyártás elindítása. Az ötszázmilliós beruházás eredményesnek tűnik, hiszen már több műszakban készítik a kapuvári védjegynek is számító füstölt, pácolt és darabolt császárszalonnát. Jelenleg hetente ötven tonna készítményt értékesít az újonnan megnyitott fővárosi kereskedelmi iroda. Utóbbiról Román Gyula kijelentette, budapesti kereskedők segítsége nélkül ma Magyarországon nehéz boldogulni.

A Kapuvári Hús Zrt. tulajdonosa 2010-re tizennyolcmilliárdos árbevételt, évi háromszázötvenezer sertés levágását és ezerötszáz tonna készítmény eladását tervezi. A jövő évben ismét ötszázmilliót szán fejlesztésre a kapuvári gyár, mellyel a másik helyi specialitást, a kapuvári sonka gyártását kezdik meg, várhatóan április elejétől.

A városban terjengő szóbeszédre, miszerint a pesti iroda megnyitásával létszámleépítés lett volna Kapuváron, Román Gyula így reagált. – Különválasztottuk a nyershús-, a készítménykereskedelmet és az exportot. Ez az intézkedés és a Bacon Kft. létrehozása nemhogy leépítést, inkább több munkatárs felvételét jelentette.

Olvasóink írták

  • 4. Daemon5 2009. december 20. 20:20
    „jasper 2009.12.20. 16:48
    Máshol ugyanez a helyzet!”
  • 3. jasper 2009. december 20. 16:48
    „Érdekes,én lehúztam ott 22-évet,de mióta Román ,ur és Bedecs ur a vezetőség mindig veszteséges a gyár.De ök biztos nagy prémiumot vettek fel megint.MÍG Isten nyugosztalja HEGEDŰS JÁNOS IGAZGATÓ ÚRAT MINDIG NYERESÉGES VOLT A GYÁR ,ÉS 1000-EMBER DOLGOZOTT OTT.MEGBECSÜLVE,most miért nem megy?most a vágóhid is milyen?menekültek az emberek mint a süllyedő hajórol csak meg kell nézni és mennyi pénzért,és elmennek a fiatal hentesek megértem.,soha nem mennék oda többet dolgozni”
  • 2. Marcipán 2009. december 19. 22:05
    „Több munkás felvétele?Akkor arról is kéne beszélni miért hoznak kölcsönzött munkaerőt ,ez nem felvétel mert eza helyieknek nem ad több munkát............................”
  • 1. janika 2009. december 19. 16:54
    „No,csak hova lett a nyakkendős?-hogy,hogy lemaradt a fotóról?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győztes kapuváriak

A Kapuvár Térségi Általános Iskola Széchenyi-tagiskolájának nyolcadikosai – Szabó István… Tovább olvasom