Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Sok vöröshagyma termett

Rábaköz - A tavalyinál alacsonyabb, fele a vöröshagyma felvásárlási ára: 20–25 forint. A kirívóan nagy mennyiség és az Európába érkező külföldi termény miatt nem kapnak többet a gazdák termésükért.

A burgonyatermelőkhöz hasonlóan a hagymás gazdák sem elégedettek a piac alakulásával. A tavalyihoz képest fél áron tudják értékesíteni termésüket. A szakember szerint a megszokottnál 20–25 százalékkal nagyobb termés befolyásolja az értékesítési lehetőségeket.
Családi János, a Hanság–Fertőmenti Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) elnöke arról is beszélt, hogy a cukorrépa helyett vetett vöröshagyma sem „tett jót" a gazdákkal.

– A vöröshagyma értékesítésére az elmúlt két évben elfogadható felvásárlási ár volt jellemző. Megfelelő volt a minőség és a mennyiség is, az áruházláncok biztos piacot jelentettek – mondta a Kisalföldnek Családi János. Idén azonban Európában a korábbi évekhez képest 10–15 százalékkal nőtt a hagyma vetésterülete.  – Ennek oka leginkább az, hogy nemcsak Magyarországon, de az unió más országaiban is a cukorrépa-termelést visszaszorították és a gazdák a hagymára tértek át. Ezzel persze még nem is lett volna gond, hiszen a piac tudta volna kezelni a 10–15 százalékos többletet. Az idei nyár viszont csapadékos, a hagymatermesztésre kiváló volt. Így azok is kiemelkedő mennyiséget értek el, akik szárazabb, kevésbé esős körülmények között nem lettek volna erre képesek. Azaz nagyobb termőterületen kirívóan nagy mennyiség termett vöröshagymából. 20–25 százalékkal több, mint az megszokott volt. Ez természetesen befolyásolja a piacot, a felvásárlási árakat.

Családi János úgy látja, hogy tavasszal az Európai Unió országaiba más kontinensekről nagy mennyiségű hagyma érkezett. Amikor az áttelelő hagyma szedését Európában megkezdték, még a behozott termésből is jelentős tételek voltak. Az értékesítés eltolódott és belecsúszott a tavaszi vetésű vöröshagymák betakarítási idejébe.

A Hanság–Fertőmenti TÉSZ-nél próbálnak piacot találni a gazdák hagymájára. A képen Családi János TÉSZ-elnök.
A Hanság–Fertőmenti TÉSZ-nél próbálnak piacot találni a gazdák hagymájára. A képen Családi János TÉSZ-elnök.

– A piac „tolta maga előtt" ezt a hatalmas mennyiséget, hiszen a fogyasztás nem érte utol a kínálatot – vázolta a helyzetet a TÉSZ-elnök. – Emiatt és a most betakarított nagy mennyiség miatt a vöröshagyma piaca „beállt". A felvásárlási ár a tavalyi fele, jelenleg huszonöt forint körül mozog. Ráadásul a helyzet nem is kiszámítható. Nem tudjuk, hogy ez már a mélypont-e, vagy esetleg még csúszhat lejjebb is az ár.

Családi János hozzátette: szövetkezetük a nehéz helyzet ellenére sem küzd értékesítési gondokkal. Lépést tartanak a változásokkal és új piacokat is szereztek. Az eladott mennyiséget is növelték 30–35 százalékkal. Az igazán jó persze számukra is az lenne, ha a tavalyi áron tudnák eladni a terményt.

– Biztos, hogy lesznek olyan gazdák, akik nem tudják eladni a hagymát. Ők kényszerből tárolják majd, emiatt november végéig, december elejéig nem várható áremelkedés. A készletek fogyásától függően talán év végére számíthatunk némi javulásra. Nagy áremelkedésben persze nem bízhatunk, mert a burgonyapiachoz hasonló helyzet alakul ki a hagymánál is. A kevésbé jó minőségű, tárolásra alkalmatlan terméstől a gazdák igyekeznek mielőbb megszabadulni, akár nyomott áron is – jegyezte meg.

Családi Jánosszerint az idei év is bebizonyította, hogy a termelők csak összefogva tudják befolyásolni a piacot. Komoly árualapot kialakítva, kiszolgálva az áruházláncok igényeit tudták a Hanság–Fertőmenti TÉSZ-nél is növelni az eladott mennyiséget. A zöldség- és gyümölcstermelők egyedül erre nem képesek.

Olvasóink írták

  • 15. Lacibá 2008. október 25. 00:50
    „Jó! hozzá szoltam! vaalakiki letörölték. Renben. nekem kuss:vagy mi.”
  • 14. /joco1-azigazi 2008. október 01. 20:20
    „***moderálva***”
  • 13. George 2008. szeptember 30. 22:41
    „Nos ahogyan én látom mint fogyasztó: amikor valamelyik mezőgazdasági terméknek felment az ára akkor a következő évben mindenki azt akart termelni.
    Ebből megint csak az derült ki, hogy abban az évben sírtak-ríttak a gazdák, hogy nincs ára annak az adott terméknek.
    Ez értendő mindenre. Hamar gyorsan minél több lét beszedni. Túltemelték a hagymát a krumplit, mert tavaly jó ára volt.
    A másik: Valóban sírnak-rínak a mezőgazdasági termelők, de nem tudom miért. Az egyik buszt tart fent a másik butikot....a finanszírozásból.
    Azért ez is érdekes nemde?
    És ebben megint Putyilovnak és pan.cser-nek van igaza.”
  • 12. /joco1-azigazi 2008. szeptember 30. 22:13
    „Nooormális? 2008.09.29. 20:14 te tényleg normális vagy? ocsmányságod inkább azt támasztja alá, hogy a neveddel ellentétben te nem vagy "Nooormális".Miért ocsmánykodol? nincs érved, cáfold meg már azt amit idéztem.Ja és ha gondod van velem beszélj a soproni ***moderálva*** párossal-tudod azok kik nevüket is moderáltatják- hátha segitenek Neked,”
  • 11. yeahhh 2008. szeptember 29. 22:51
    „Egy TÉSZ nem azért jön létre, hogy amit egy egy gazda önmaga nem tud elérni azt közös összefogással elérjék? Nyilván aki ezen dolgozik, az meg is kell éljen belőle. Ha jól dolgozik, akkor meg jól. Ha meg a TÉSZ tagjai elégedetlenek, akkor seggbe rúgják. Ez már nem a régi téeszelnök státusz.”
  • 10. alaki 2008. szeptember 29. 21:34
    „Szerinted hány alkalmazottja van a Tésznek noormális?”
  • 9. Putyilov 2008. szeptember 29. 21:22
    „pan.cser!

    Kívánom neked és az általad képviselteknek,hogy jót tennee a krumpliföld kipihenéseképpen egy 50 fokos műhelyben toporogni egy gép mellett 10-12 órát. Nem mehetsz el,mert pont annyi időd van lesorjázni a darabot,amennyi idő alatt végez a gép. Közben mérni is kell,mert a minőség sem elhanyagolható dolog,sőt!
    Jó lenne már végre,ha a gazdák elhinnék,nem csak az a munka,amit ők végeznek.
    Egyébként,mivel van hétvégi telkünk,tudom,milyen a krumpli,a hagyma,milyen dolgozni a földön,sőt,már tehenet is láttam,pedig vasmunkás vagyok.
    Egy családi gazdálkodó 5milliós bevételig adómentes. Egy vasmunkás nem. Miért nem?
    Miért nem kap kW alapú támogatást? Hektáronként hány liter gázolaj van nekik kedvezményesen? Mennyit használnak ténylegesen?
    Nem kell annyira sírni,mert még meghatódom. A TÉSZ-ek pedig csak azért vannak,hogy pár ember jól éljen. Miért nem lépnek ez ellen a gazdák? A saját érdekük lenne.



    A régi Áfa-törvény alanyi adómentesség választására jogosító 4 millió forint - családi gazdálkodó, átalányadózó mezőgazdasági kistermelő esetén 6 millió forint - bevételi küszöbértékétől eltérően az új Áfa-törvény az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt 5 millió forintban határozza meg. Az új Áfa-törvény alapján alanyi adómentesség abban az esetben választható, ha az adóalanynak (az adóalanyként) belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek - forintban kifejezett és éves szinten göngyölített összege sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen, sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan (illetőleg ténylegesen) nem haladja meg az 5 millió forintot. (forrás: http://www.mfor.hu/hasznos_percek/Adomentesseg_az_afatorveny_alapjan.html )

    Most lehet sírni.”
  • 8. yeahhh 2008. szeptember 29. 20:16
    „pan.cser

    ez kerek volt. jogos a pont.”
  • 7. Nooormális? 2008. szeptember 29. 20:14
    „/joco1-azigazi seggfej
    Talán nem is gondolnád, de szoci érzelmű gazdák is vannak.
    Ne rettegjél már ennyire a jobboldaltól!
    Egyébként van szerencsém Családi urat és a "munkásságát" ismerni, az a sanda gyanúm, hogy ez a TÉSZ is arra jó amire a legtöbb: a vezetőknek megélhetést biztosítani...”
  • 6. pan.cser 2008. szeptember 29. 16:11
    „Azt javaslom a tudálékos "okos" hozzá nem értőknek, ha olyan jól tudják miért nem próbálkoznak? Egy nap a hagyma vagy a krumpliföldön, milyen jó tenne héhány vasmunkásnak, akinek tető van a feje fölött, nem fúj a bús őszi szél és nem cserzi a az arcukat barnára. Kétségtelen, hogy az úri világban, minden paraszt tuskónak számított, ez a múlt kísérti azokat akik itt hozzászólnak a gazdákat lenézve. Pedig nem is olyan régen, az ő őseik is még a teheneket vakarták, a trágyakupacokat teregették a megye szántóföldjein. Ha valaki nem paraszt, mint az apja-anyja akkor már illik ezt az ősi mesterséget semmibe venni. Magam meg úgy vagyok ezzel, aki a parasztot szidja, ott biztos paraszti gyökerek vannak a felmenőket illetően. A MEZŐGAZDASÁG TERMELÉSE AZ IDŐJÁRÁS FÜGGVÉNYE MA IS ÉS A SZABADFÖLDÖN ÖRÖKRE AZ IS MARAD. Fidesz, vagy MSZP egyre meg. A jelen esetben a háttérben óriási a verseny. A TÉSZ ha bírja a versenyt szerencséje van, de valakik elbuknak. Hagymából, de bármilyen mg-i termékből a piacnak biológiai határai vannak. Ezért is a folytonos, permanens gondok. Nem muszáj földet művelni, sok ostoba van akinek abba kéne hagyni, hogy ő is meg a többiek tisztességesen élhessenek. Akkor majd rendes ára lesz mindennek és majd megbecsülik az élelmiszert és annak termelőjét.”
  • 5. yeahhh 2008. szeptember 29. 14:33
    „4. 49

    nyilván létezik konzervipar valamint más felhasználási terület is, ahol nem csak a csillivilli szögmérővel és körzővel megrajzolt, védőgázban úszó termések jöhetnek számításba...”
  • 4. 49. 2008. szeptember 29. 08:50
    „,,A kevésbé jó minőségű, tárolásra alkalmatlan terméstől a gazdák igyekeznek mielőbb megszabadulni, akár nyomott áron is." - Ezt kár volt megjegyezni!
    Nagyon örülne a vásárló, ha az árak a minőséget is tükröznék. Ne a selejtet akarja először értékesíteni rendes/nyomott áron. Osztályozva legyenek minőségük alapján, az üzletekben pedig rakják ki a termést egymás mellé, majd a vásárló eldönti, hogy neki a jobb vagy a gyengébb minőség kell.”
  • 3. Lacikó 2008. szeptember 29. 07:16
    „Kanabisz a biznisz.Meg kell ujjulni.Minek ültet olyat,ami nem kell,?Ha tavasszal nem kér szakértést,akkor most ne panaszkodjon!!!”
  • 2. Putyilov 2008. szeptember 29. 06:41
    „Múltkor a krumpli, most a hagyma. Mi lesz a következő?”
  • 1. /joco1-azigazi 2008. szeptember 29. 05:19
    „"..szövetkezetük a nehéz helyzet ellenére sem küzd értékesítési gondokkal. Lépést tartanak a változásokkal és új piacokat is szereztek. Az eladott mennyiséget is növelték 30-35 százalékkal" Hát ezt talán a vonulgato, tüntetgető és blokádozo fidesz tagozati kisgizda uraknak/hölgyeknek illene megszivleleni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenötmillió forintot ért Hany Istók

Kapuvár - A megyében egyedüliként a norvég alapból tizenötmillió forintot kapott a kapuvári… Tovább olvasom