Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Sikoly álarcot viselt a szanyi rabló - félmilliós nyomravezetői díj

Az ismeretlen tettes megkötözte a családi házban tartózkodó csuklóját, lábát, majd értékeket követelt tőle.
A Csornai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított rablás kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 3-án 8 óra és 8 óra 30 perc közötti időben egy szanyi családi házba ismeretlen tettes anyagi haszonszerzés céljából behatolt és a házban tartózkodó sértett csuklóját, lábát megkötözte majd tőle értékeket követelt.

Az elkövető 17-18 év körüli, 160-170 centiméter magas, vékony testalkatú férfi, aki arcát egy "sikoly" álarccal takarta. A bűncselekmény elkövetésekor szürke színű zipzáros kapucnis pulóvert, egy „olajfoltos" munkásnadrágot és fekete színű bakancsot viselt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csornai Rendőrkapitányságon (9300 Csorna, Eötvös utca 3. szám), vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívó számokon vagy hívja a 06-96/263-270-es telefonszámot.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 (azaz ötszázezer) forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során a hatóság rendelkezésére bocsátja. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett. A díjkitűzés annak nyilvános visszavonásáig érvényes.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári hajdúk és gartai muskétások - fotók

Tovább olvasom