Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Segély nélkül heten élnek havi százötvenötezerből

Szinte a teljes jövedelmüket felélik minden hónapban. Szerényen telnek a mindennapok, de boldogok. A dénesfai ötgyermekes Győrvári család azt tartja: nem kérnek segélyt, megállnak a maguk lábán.
A dénesfai Győrvári István és felesége, Zsuzsa is nagycsaládban nőtt fel, így amikor összeházasodtak, elhatározták, hogy ők is több gyereket vállalnak. Ma már – húsz évvel később – heten ülik körbe az asztalt, és az édesanya jelenleg is gyeden van. Legidősebb lányuk tizennyolc éves, kisfiuk idén lesz kettő. A szülők csakis gyermekeikért élnek és hoznak hónapról hónapra hatalmas áldozatot. Azért, hogy becsülettel és tisztességgel neveljék őket.

Győrváriék, ha rövidebb útra indulnak, kétszer fordulnak tizenkét éves autójukkal, ha hosszabb a táv, a nagyobb gyerekek busszal utaznak. A család Dénesfán, a falu egyik szélső utcájának legutolsó házában él, takaros, rendben tartott portán. Öt gyereket nevelnek – három lányt és két fiút –, az anyagi javakban nem dúskálnak. Elmondásuk szerint azonban nem is vágynak gazdagságra, elég számukra a családot összetartó szeretet.

Négy iskolás gyermek

– 1983-ban házasodtunk össze és férjem szülőfalujában építkeztünk – mutatta be a családot Győrvári Istvánné. – Nem bántuk meg, hogy idehaza maradtunk, bár tudjuk, városban nagyobb lehetőségek vannak mind a gyerekek számára, mind pénzkereset szempontjából. De ehhez a faluhoz köt bennünket minden, a rokonok, a barátok, az ismerősök, és ezt a nyugalmat nem váltanánk fel a városi nyüzsgéssel.

Győrváriéknál négyen járnak iskolába, ami nem kis terhet jelent a szülőknek. A szeptemberi iskolakezdésre például több mint százezer forintból készítették fel a gyerekeket. Ennél nem sokkal több pénz folyik be hozzájuk havonta. Az édesapa keresete, a gyed és a családi pótlék jelenti csupán a bevételt.

Ötszáz forinttal több

Segélyeket nem kapnak, igaz, nem is kérnek, az állami támogatásról pedig ötszáz forint plusz miatt maradtak le.
– Az egy főre jutó jövedelmünk ötszáz forinttal haladta meg a gyermekvédelmi támogatás meghatározott jövedelmi határát. Így havonta húszezer forinttól esünk el, ami a mi helyzetünkben sokat segített volna – jegyezte meg Zsuzsa. – Segélyért nem állunk sorba, mert amíg egészségünk van, magunk is boldogulunk.

Férjem keresetéből élünk, ami a gyeddel és a családi pótlékkal kiegészülve alig 155 ezer forint. Mondhatom, hogy ennyit költünk élelmiszerre és a legszükségesebb dolgokra. Néhány évvel ezelőtt még okos beosztással lehetett valamit spórolni a váratlan kiadásokra, de ma már félretenni nem lehet.

„ Egy-egy heti bevásárláskor Kapuváron huszonöt-harmincezer forintot fizetünk a pénztárnál. Igaz, a gyerekek hasán nem is spórolunk, igyekszünk mindent megadni nekik. Szerencsére a férjem szorgalmas ember és nem jár kocsmába, nem cigarettázik."

Szükség van a mellékesre

Hogy fizetését kiegészítse, Győrvári István minden lehetséges többletmunkát elvállal, felesége szerint mindenhez ért. Ha kell, fakitermelésnél segédkezik, vízvezetéket szerel vagy lakatosmunkát végez, szinte éjjel-nappal.

– Szükség van a mellékesre, mert feléljük a pluszkeresetet is. Luxuskiadásaink nincsenek, nyaralni is talán kétszer, ha voltunk, mióta együtt vagyunk. De ez nem panasz, hiszen vállaltuk mindketten, hogy az öt gyereket felneveljük és tudtuk az elején is, hogy nem lesz könnyű. Hála istennek, a gyerekek megértőek és elfogadják, hogy nem telik mindenre, de azért arra törekszünk, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Amiben tudnak, segítenek is, mostanában az a legnagyobb segítség tőlük, ha a legkisebbel, Márkkal foglalkoznak. Figyelnek rá, amíg én a dolgomat végzem. Nagyon eleven kisfiú, sokkal több figyelmet igényel, mint korábban a többiek – beszélt a hétköznapokról Győrvári Istvánné.

Már az unokákat várja

Búcsúzóul, a kapuban még a család fejével váltunk szót, aki azt ecseteli, hogy nem bánták meg egy percig sem, hogy nagycsaládot vállaltak.
– Annyi örömet adnak a gyerekek nap mint nap, hogy ezért minden fáradságot megérdemelnek. A karácsonyi ünnepek is csodálatosak voltak, pedig szerény ajándékozás volt, mert nem telt többre. Szeretjük egymást, egymásért élünk és mindent megteszünk a családért.

Szeretnénk a gyerekeket becsülettel, tisztességgel felnevelni, szakmát adni a kezükbe, hogy boldogulni tudjanak. Én alig várom már, hogy jöjjenek az unokák. Ha lehet, minél több, mert azt hiszem, akkor még boldogabb lesz az életünk – mondta búcsúzóul az ötgyerekes édesapa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százból hárman drogokhoz nyúlnak

A kábítószerek terjedésének gátat szabhat a kisvárosi létforma, az iskolák megelőzőmunkája,… Tovább olvasom