Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Sakkoznak, mióta csak az eszüket tudják

Kapuvár - Fiatal koruk ellenére komoly sportsikerekkel büszkélkedhetnek a kapuvári Kurcsics gyermekek. A nyolcéves Erika és a tizenkét éves Máté már országos szintű sakkozó, családi bajnokságaikat is rendre megnyerik. Egyikük sem akar profi sportoló lenni.
– Mind Erika, mind Máté már hároméves korában megtanulta a sakkbábuk felrakását és a lépéseket – mesélt a sportolói kezdetekről Kurcsics István, az országos szakmai hírnévre szert tett gyerekek édesapja. Hozzátette, a Széchenyi-iskola ötödikes tanulójaként Máté már tapasztalt sportembernek számít, első osztályos kishúga meg szinte a bábukkal nőtt fel.

A gyermekek elmondása szerint azóta játszanak, mióta az eszüket tudják, fel sem merült más hobbi az életükben. A sakkhoz való ragaszkodást talán apjuktól tanulták el, aki azonban elmondta, tudása már meg sem közelíti a gyerekekét. – Hetente többször rendezünk házi bajnokságokat, ám Mátéval és Erikával nem lehet versenyezni – mondta. Csak annyira tudják „megszorongatni" gyermekeiket, hogy ne tíz lépésen belül kapjanak ki.

A Kurcsics gyerekek szinte kezdettől megnyerik versenyeiket, Erika még óvodásként első helyen végzett korosztályának megyei megmérettetésén.

A Kurcsics gyermekek szinte minden idejüket a sakktábla mellett töltik. Fotó: Turbók Attila

– A gyerekek – bármennyire is ilyen nyugodt sportot űznek – igencsak mozgékonyak. A sakk mellett a tánc, az íjászat és a zeneiskola is belefér napjaikba, ám lassan el kell dönteniük, hogy mit tartanak a legfontosabbnak – mondta az apuka.

– Néha játszom mást is, de szabadidőm jó részét a bábuk mellett töltöm – tette hozzá a nyolcéves Erika, aki példaképének saját bátyját tekinti. Máté már rendszeresen követi ennek a szakágnak az eseményeit, ő Lékó Pétert favorizálja. A gyermekek elmondták, rövid távú céljaik közt az országos diákolimpia első tíz helyét jelölték meg, ám nem tartják kizártnak a dobogós helyezést sem. Azt azonban hangsúlyozták, felnőttkorukat egyáltalán nem a sakktábla mellett képzelik el: Máté mérnöknek, Erika jogásznak menne.

A Kurcsics szülők szinte erejüket megfeszítve támogatják gyermekeik hobbiját. – Bársony Lászlónál kezdtek, jelenleg Hadrik Csaba edzi a gyerekeket, hiszen ezen a szinten már kihagyhatatlan a profi edző – tette hozzá Kurcsics István. A család otthona napjainkra szinte megtelt a különféle érmékkel és kupákkal. Az apuka elmondása szerint lassan egy nagy vitrint kell készíteni, hogy a trófeáiknak méltó helye legyen. Kurcsics István megjegyezte: Máté már a felnőttek közt is indult, azon azonban már csodálkozott, hogy egy ausztriai versenyen a gyerek egy üveg bort is kapott a győzelmi kupa mellé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárút vezet majd az iparterületig

Szany - Kerékpárutat építtet a szanyi önkormányzat. A 28 millió forintos beruházásból 6 milliót áll… Tovább olvasom