Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Rotary Club alakulna a Rábaközben

A tagok közti összefogást, az etikus üzleti magatartást és a rászorulókon való segítést szem előtt tartó Rotary Club világhálózat helyi szervezetet hozna létre a Rábaközben.

Wilfing Ferenc, a Rotary Club Sopron Pannónia elnöke látogatott a minap Kapuvárra. A rábaközi kisvárosban ifjabb és idősebb Módos Ferenc klubtagok társaságában egy rábaközi klub létrehozásáról beszélt. A Rotary jelszava, a ˝Barátság mindenekfelett˝ csak az egyik fő vezérfonala a civil szervezetnek. Tagjai igyekeznek egymás közt és természetesen a kívülálló szervezetek felé is meghonosítani az etikus üzleti magatartást, a rászorulók segítését.

– Magyarországon jelenleg negyvenöt klub működik 1989 óta, a soproni klub másodikként kezdte meg működését – mesélt a hazai kezdetekről a soproni elnök. Klubjának jelenleg harmincnégy tagja van. Ahogy az elnök elmondta, jellemzően másokon segíteni tudó és akaró emberekből alakul ki egy-egy Rotary Club. – Elsősorban a lakóhelyünkhöz közeli embereken próbálunk segíteni, Sopronban például a Tómalom utcai, szellemileg sérült gyermekek intézetén, és tesszük ezt rendszeresen, akárcsak a határon túli magyarok különböző szervezeteinek, intézményeknek a támogatását – jelentette ki Wilfing Ferenc. Hozzátette, programjaik közt a rendszeres Mikulás-ünnepségek szervezése is szerepel, amely Sopron gyermekei előtt minden évben nyitva áll.

Ifjabb Módos Ferenc, Wilfing Ferenc és Módos Ferenc
Ifjabb Módos Ferenc, Wilfing Ferenc és Módos Ferenc

– A Rotary országos kormányzója is felfigyelt arra, hogy Sopron és Győr között fehér folt van a szervezet szempontjából, ezért a soproni klubon keresztül kaptam a felkérést egy rábaközi szervezet létrehozására – mondta a soproniak egyik tagja, Módos Ferenc. A kapuvári gyökerekkel bíró vállalkozó elsősorban Kapuvár és Csorna, s a környék azon lakosaira számít, akik helyzetüknél fogva tudnak és akarnak is tenni a környék és a tágabb környezet rászorulóiért.

– Úgy vélem, a jelenlegi gazdasági helyzet kissé visszavetette a segítő kedvet, ám az ország negyvenöt klubjának jó példája ragadós lehet a Rábaköz első klubjának alakításakor – mondta Módos Ferenc. – A Rotary olyan világszervezet, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot. Arra törekednek, hogy a világon terjedjen a megértés és a jó szándék. Ezek szellemében keressük a leendő kapuvári és csornai tagokat, kezdetben 10–15 embert.

A Rotary-tagok egymás között is megosztják a fontos információkat és egy határokon átnyúló információs hálózat is működik.

Tudatták: mindezen túl fontosnak tartják a helyi ifjúság képzését is, melyhez cserediákprogramjaikkal járulnak hozzá.

Olvasóink írták

  • 13. Leánder 2010. szeptember 02. 21:36
    „Sajnálom a Rotary Clubot!
    Ezzel a két "taggal" teljesen leégeti magát!
    Hogy hirdethet etikus üzleti magatartást az, aki azt sem tudja mi az az etika????
    Barátság mindenek felett? Rászorulókon való segítés? Ez a két alak ezt egyáltalán nem képviseli!!!”
  • 12. Csajsziland 2010. augusztus 24. 13:54
    „Barátság, korrektség , meg a humanitáriusság....
    Röhögnöm kell. Biztos azért dobálnak az udvarukba Molotov-koktélt...
    Laza és bithu1, maximálisan egyetértek... sokakat még most is rémálom és félelem gyötör.
    A cikket olvasva elkapott a düh, a felháborodás és az indulat. Előbb kerülhetne a Whiskey-s rabló a klubba, mint ők!”
  • 11. bithu1 2010. augusztus 23. 09:23
    „10. Laza
    Igen igazad van, a két fenti "Úriember" fogalomtárában a barátság és a becsületesség nem szerepel....”
  • 10. Laza 2010. augusztus 21. 15:47
    „Ezek a műmájerek csak az információkra kíváncsiak, egy cseppet sem hihető, hogy a segítő szándék vezéreli Őket. Tele vannak kétes ügyletekkel, arról nem is beszélve, hogy a volt dolgozóikkal szemben milyen eszközöket alkalmaztak.”
  • 9. janika 2010. augusztus 21. 08:58
    „Tudod, aki el van agyilag sivatagosodva annak a maradékához hozzá lehet érteni a megnyilvánulásait.”
  • 8. füstbement 2010. augusztus 21. 08:05
    „moderálva”
  • 7. sivatag66 2010. augusztus 20. 22:02
    „moderálva”
  • 6. enzso 2010. augusztus 19. 21:32
    „janikaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa <moderálva>
    A Rotary Clubra igen is szükség van más településeken már jól működik ilyen például Sopron, Mosonmagyaróvár stb.”
  • 5. sivatag66 2010. augusztus 19. 20:05
    „moderálva”
  • 4. rick_ 2010. augusztus 19. 19:49
    „3.

    Akár ferences rendet is alapíthatnának... :)”
  • 3. rittersport 2010. augusztus 19. 19:41
    „húha mennyi Ferenc....Ferencekből még eddig csak gond volt...Ferike is már mindenbe belefogott......:-)”
  • 2. SC 2010. augusztus 19. 18:07
    „janika!
    Azt hiszem,a hülye,semmitmondó,kötekedő hozzászólásaidat meg kéne tartani magadnak...
    Elérted,sőt meghaladtad az eleméri "magasságokat"!!!”
  • 1. janika 2010. augusztus 19. 17:06
    „Kevés Kapuváron a kukorékoló?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százéves a CSSE

Idén ünnepli fennállása századik évfordulóját a Csornai Sportegyesület (CSSE). Tovább olvasom