Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 25°C Még több cikk.

˝Rossz tanuló ne menjen gimnáziumba˝

Éveken belül súlyos gondokhoz vezethet a megyei szakmunkáshiány. A szakemberek szerint ebben nagy szerepe van az oktatásnak és a szülőknek is.

A szakiskolák alig fellelhető végzős tanulói, a magukat képezni vágyó negyvenesek és a munkaügyi kirendeltségek egy-két embere. Ebből a kínálatból kell válogatniuk a gépipari vállalkozásoknak. A megye vezető ágazatának illetékesei szerint ha pár éven belül az állam nem talál erre megoldást, az érezhető veszteségeket fog okozni a gazdaságban. A gépipariak – hasonlóan a munkaügyi szakemberekhez – úgy vélik, elsősorban az oktatás, valamint a szülők hibásak a jelenleg kialakult helyzetért, a lassan tragikus mértékű szakemberhiányért.

Veszkényi Met-Na Kft.: Állandó szakemberhiánnyal küzd a fémipar.
Veszkényi Met-Na Kft.: Állandó szakemberhiánnyal küzd a fémipar.

A Rábaköz egyik legprosperálóbb cége, a veszkényi Met-Na is állandó szakemberhiánnyal küzd. A cég vezetője, Nagy László az ágazat minden szegmensében érzékeli e problémát, hiszen nemcsak a termelésben, de a szárnyait bontogató érdekvédelemben, a kamarában is tevékeny részt vállal. – Nyugaton talán előbb ébredtek. Ott az ágazati kamarák – amelyek rálátnak a kérdésre – végzik a szakemberképzést, látható eredménnyel – fogalmazott a fémipari vállalkozó. Hangsúlyozta, nálunk a kamara feladatvállalása még gyermekcipőben jár. Igaz, hogy például a szervezet kézműveságában már lát biztató jeleket.

– A szakemberhiány enyhítésére kevés létező lehetőség van. Azt kell mondanom, szűk a merítés – mondta Nagy László. Hangoztatta, a fiatalokat jobbára semmi nem érdekli. Ebben szintén hangsúlyozottan a szülői felelősséget emelte ki, ugyanúgy, amint abban is, hogy nem lehet hármas átlaggal egyetemre ácsingózó fiatalokat felnevelni.
– Hiába működünk együtt a kapuvári, csornai, győri szakiskolákkal, ha egyszerűen nincs diák, aki a fémipart választaná – mondta Nagy László. Cége jelenleg öt tanuló szakmai gyakorlatát biztosítja, ám nyolc-tízre lenne lehetőségük. Már vállalják azt is, hogy általános iskolai osztályokat – legutóbb a kapuvári Széchenyi-iskola 28 diákját – látnak vendégül, népszerűsítve a szakmát. Hasonló gyakorlatot vezet be például a beledi Wiedenmann is.

– A gyárlátogatás során a tanulók aztán nem győznek csodálkozni, hogy a számítógépen túl is van élet – fogalmazott a veszkényi cégvezető.
A szakiskolából itt gyakorlaton lévő tanulóknak az iskolain felül ösztöndíjat, a végzetteknek azonnali munkalehetőséget kínál a cég. – Tavaly hatan végeztek a szakiskolákban, akiket azonnal felvettünk. Közülük az első pár hónapban egy fiatal Ausztriába távozott, ő nem maradt a szakmájában – mondta Nagy László.

A cég másik lehetősége a munkaügyi hivatalok képzéseiről érkező szakember. Ilyen egy volt az utóbbi időkben a veszkényiek között.

– Ott van még lehetőségként a felnőttképzés. Ebben már komoly gyakorlattal rendelkezünk – mondta Nagy László. Kiemelte azonban, hogy ebben a 40 év körüli, még tanulni vágyó rétegre tudnak számítani. – Nekik több győri iskolával közös, ösztöndíjas és tanulmányi szerződéses munkát kínálunk, egy év alatt a gyárbéli munka mellett megszerezve a szakképesítést – tette hozzá a cég tulajdonosa. Évente három-négy ilyen munkatárs kerül a veszkényi üzembe.

Gábor Szabolcs, Veszkény: A 26 éves fiatalember helyben kapott továbbképzést, majdan családosként is szakmájában maradna.
Gábor Szabolcs, Veszkény: A 26 éves fiatalember helyben kapott továbbképzést, majdan családosként is szakmájában maradna.

Veszkényi kollégájához hasonló tendenciákról számolt be lapunknak Kiss Géza, a kapuvári LV Metál egyik tulajdonosa is. Az ipartelepi csarnokokban – egyéb lehetőségek híján – helyben képzik saját szakember-utánpótlásukat. Tanulókat is fogadnak, akiknek nagyjából a fele marad a gyakorlati képzést adó cégnél.

– Évek óta a diákok és a szülők részvételével tartunk rendezvényeket, ahol a szakiskolák, cégek és a munkaügyi központ illetékesei tájékoztatják diákjainkat a továbbtanulási lehetőségekről – mondta Horváth László, a kapuvári Térségi Általános Iskola (KTI) igazgatója. Kiemelte, egy ilyen előadáson hangzott el, „aki általánosban bukdácsol, ne menjen gimnáziumba".

– Ezeken a találkozókon a munkaügyi szakemberek nem-
egyszer felhívják a figyelmet arra, hogy a felsőfokú képzés nem egy ágazatában túlképzés van, egyes hazai iparágak pedig szakemberhiánnyal küszködnek. Ennek ellenére a szülők nagy többsége csak az egyetemet tartja elfogadhatónak gyermeke számára – fogalmazott az iskolaigazgató.



 
 

Olvasóink írták

  • 8. Goldman 2013. november 08. 11:45
    „6. b.zoli: a helyesírásodat elnézve a helyedben nem döngetném a mellem, mert eszembe jut esetleg a liba és a disznó esete.
    7. kisember1: azért ez nem mindig így működik.”
  • 7. kisember1 2013. november 07. 11:26
    „Tisztelet a ritka kivételnek! Ráadásul azért kell a magyar és nem magyar cégeknek a (gyakran nem is megyei) szakmunkástanuló, mert olcsó, támogatások tömegét kapják rá és nem púpozhatják meg saját bankszámlájukat. (egyedülálló, nem úgy mint a családos apuka, anyuka - húúú az anyukák, támogatás ide vagy oda, nem kell sehol) A szakmunkás fiatal rövid ideig hagyja, hogy kizsákmányolják. Nem akarnak a cégek tapasztalt, jól képzett, felkészült szakmunkást hosszú távon, mert neki nem adhatják az éhbér felének a negyedének a tizedét.Aztán a szakmunkástanuló is kikupálódik kicsit, rájön, hogy az albérletére sem futja, hogy nem lehet erre családot vállalni és keres és megy és lép, tovább lép. Számos kiválóan képzett szakmunkás, technikus váltana, dolgozna szakmunkásként, térne vissza a szakmájához, ha bejelentett, követhető, emberséges munkaidejű, munkarendű, megbízható cégek keresnék a szakembereket élhető körülmények lennének, élhető fizetéssel és hozzáállással. Én nem a szülőket okolom! Azért: Megkérdeznék pár cégvezetőt, hogy ő miért nem adja szakmunkásnak a gyermekét???? Ja, hogy ő sem akarja, hogy úgy kelljen sínylődnie kicsinyének felnőttkorában, amilyen körülményeket ő maga teremt????”
  • 6. b.zoli 2013. november 07. 09:06
    „Teljesen egyetértek az elöttem szólókkal ! Főleg az (5.kisember1) hozzászólásával. Csak annyival egészíteném ki a dolgot hogy, lehet hogy a gyerek az általános tantárgyokból 3.-as körüli átlaggal indul 8.-ik osztályból de a szakmájában 5 ös -re vizsgázik mint ahogy én is ! mg. gépészként végezve.”
  • 5. kisember1 2013. november 07. 07:54
    „A szakemberhiány itt abból is adódik, hogy másfél óra utazással arrébb többszöröse bért adnak nekik (ld: Ausztria). Nem kell lehetetlen munkaidőben megfelelniük a dolgozóknak. Egyszerűen a háromból egyik gyerekemnek sem szeretnék olyan élethelyzetet teremteni, hogy a kizsákmányoló magyar cégvezetők kettő-négyműszakos vagy változó munkarendben, előre meg nem határozott munkaidőbeosztásban, több havi munkaidőkeretben, soha ki nem fizetett túlórákkal, be nem jelentett bérekkkel kelljen halálra dolgozniuk magukat komoly állómunkában egy életen át egy büdös gyárban, ahol még munkaruhát sem kapnak, amely cégvezetője úgy gondolja, hogy rabszolgákat tart. probléma, hogy kicsit sem becsülik a szakmunkásokat, a jó szakembert, a tisztességes dolgozó embert. Még a szüleim idejében apám nem az érettségijére volt büszke, hanem a fémipari szakmájára. Arra, hogy kérges tenyerével meg tudta teremteni nekünk a mindennapi betevőt és még este és hétvégén vígan ping-pongoztuk a rendőrök által védett játszótereken. Most a két szülő hat műszakban, előre még nem tudva a másnapi, gyakran aznapi munkaidőbeosztásukat, megbecsülés nélkül, éhbérért vért verejtéket izzadva gürcölhet egy lekezelő cégvezetőnek gyakran, akinek köze nincs a szakmához, csak megörökölte apuka gyárát.A szakmunkásképzés? Ugyanmár!”
  • 4. nága 2013. november 06. 20:17
    „Aki bukdácsol, tényleg ne gimibe menjen.Az viszont kész csőd, hogy szakmunkásnak meg csupán az megy el, aki nagyon alacsony értelmi színvonalú. Pl. ilyen gázszerelőt, villanyszerelőt, asztalost stb. meg ki fog alkalmazni, illetve a szolgáltatását igénybe venni? Az oktatást minden szinten szét van verve, fegyelem sehol - így nem lehet előrelépni.”
  • 3. tricse 2013. november 06. 11:27
    „Olyan rossz hírük van a győri szakmunkásképző iskoláknak,hogy én nem mertem oda adni a gyerekemet! Ennyi!”
  • 2. Madarász 2013. november 06. 11:18
    „˝Rossz tanuló ne menjen gimnáziumba˝

    Jogos!
    Valahol meg kéne vonni egy ésszerű határt, ami alatt nem vennék fel a gimnáziumok és szakközépiskolák, valamint a felsőoktatási intézmények a tanulókat. Teljesen felesleges éveken keresztül teljesen használhatatlan, átbukdácsoló embereket képezni, akik pályakezdő munkanélküliek lesznek.

    Ha az ésszerűen meghúzott szintet csak 5 jelentkező éri el, akkor vegyék fel azt az 5 diákot, ne pedig százat a mércét lejjebb helyezve. A másik 95 menjen a képességeinek megfelelő területre és ne akarjon többet, mint amit meg tud becsülettel csinálni.

    A felvételit sem csak a lexikális tudás alapján kéne megejteni, hanem logika, probléma megoldó készség, önállóság, stb. is vizsgálati tényezőként szerepelhetnek.”
  • 1. ATXadmin 2013. november 06. 10:28
    „persze mert sok <moderálva> diplomát akar van is rá lehetősége mert minden <moderálva>ból diplomát csinálnak csak a vége az hogy senki nem ért semmihez.....................”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zarándokok Prágában

Prágába zarándokolt a napokban a csornai premontreiek közössége. A strahovi premontrei apátságban… Tovább olvasom