Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Rendészeti verseny

A Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezik meg a VIII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny egyéni döntőjét.
Szerdán tartották az ünnepélyes megnyitót. Kilenc megyéből tizenhat iskola huszonkilenc versenyzőt delegált a megmérettetésre. Kovács Istvánné, a házigazda intézmény igazgatója köszöntőjében elmondta: a verseny azért is aktuális Csornán, mivel tíz évvel ezelőtt kezdték el a rendészeti képzést.

A diákok két fordulóban versenyeznek, írásban és szóban. A rendezvényt dr. Erdős István alezredes, a csornai rendőrkapitány nyitotta meg. Mint fogalmazott, bízik benne, hogy a részt vevő tanulók közül mind többen választják majd hivatásuknak a rendvédelmi pályát.

A megnyitóünnepség után a diákok az írásbeli feladatok megoldásával kezdték a versenyt. Mint kiderült, megyénket egy tanuló képviseli, Tóth Brigitta, aki a Hunyadi-gimnázium rendészetis diákja. A szervezők gondoskodtak kísérő programokról is, így a vendégek meglátogatták a premontrei rendházat és a múzeumot.

A tanulmányi verseny eredményhirdetését pénteken tartják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holtan találták meg a kórházból eltűnt férfit

A dénesfai pszichiátriai intézetből a múlt héten eltűnt egy beteg. Tegnap holtan találták meg az őt… Tovább olvasom