Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Rejtett rábaközi értékek

A Rábaközben kínálkoznak új lehetőségek a falusi turizmus fejlesztésére, hiszen a térség nem teljesen feltárt ebből a szempontból – hangzott el a térségbeli polgármesterek számára Páliban rendezett tanácskozáson.
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség a Phare CBC Magyarország–Ausztria program keretében támogatást nyert a „Településmarketing mint a területfejlesztés hatékony eszköze" című projektjére. Ennek keretében nyolc workshopot, egy szakértői konferenciát és egy tanulmányutat bonyolítanak le. A műhelymunkák különböző témakörökben és településeken valósulnak meg. Az egyik állomás Páli volt, ahol a rábaközi falusi turizmus fejlesztése volt a téma.
Hutflesz Mihály, a Limex Kft. ügyvezető igazgatója szerint a Rábaközben – bár rendelkezik vonzerővel – nincs hagyománya a falusi turizmusnak.

Ezért céljuk, hogy felhívják az önkormányzatok, vállalkozók figyelmet arra, hogy a térségben vannak olyan adottságok, melyre építve fejleszthető a falusi turizmus. Vonzerőként említette a környezeti adottságokat, a Rába folyót, a különböző hagyományokat. Hutflesz Mihály úgy vélte; elszigetelt módon nehéz falusi turizmust felépíteni, ahhoz összefogás kell, több szolgáltatónak kell együttműködni, így a szállásadónak, az élelmezőnek és a programszervezőnek.Kijelentette, hogy a Rábaközre nem kell ráerőltetni olyan jellegű turisztikai célcsoportot, amely idegen a táji, természeti adottságtól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bővülő felnőttképzés Csornán

Többek között ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamon, ügyintéző-titkár, valamint gyermek- és ifjúságifelügyelő-képzésben vehetnek részt Csornán a szakterületek után érdeklődő felnőttek. Magáncégek, alapítványok és a város középiskolái egyaránt várják a tanulni szándékozókat. A kínálat folyamatosan bővül. Tovább olvasom