Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Régi fényében a háromtornyú

Három helyett egy év alatt fejeződött be a szanyi háromtornyú katolikus templom külső felújítása. A felújítás befejezése utáni szombaton este hálaadó szentmisét mondott Németh Gyula pápai prelátus, püspöki irodaigazgató és meg is szentelte az újjávarázsolt templomot.
A szanyi templom
– Tavaly tavasszal kezdődött a felújítás. A munkát három évre terveztük és bő egy év alatt befejeztük – újságolta boldogan Kapui Jenő kanonok, a megszépült szanyi templom plébánosa.
A tornyok, a tetőzet rendbetétele, az ablakok cserélje, valamint a festés tizenötmillió forintba került. Ebből két és fél milliót adott az önkormányzat, kétmillió a külföldi segély, egymilliót a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kaptak Áder János országgyűlési képviselő segítségével. Az összeg többi része a szanyi, valamint a községből elszármazott bel- és külföldön élő hívek adománya.
– A szanyiak örülnek, büszkék a külsőleg felújított templomra, amelyre jobb lett a rálátás is, miután az önkormányzat kivágatta a beteg fákat a parkból – mondta a plébános.
A szanyi templom főhajóját 1767-ben Zichy Ferenc püspök építtette, Zalka János püspök pedig 1867 – 68-ban háromhajóssá bővíttette. A tornyot magasabbra emelték és két kisebbet építettek mellé. Az eredetileg egy-, ma háromhajós templom romantikus külsejű, barokk épület.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új tetőt ér az emberség

Május közepén a kapuvári Csóka család házának teljes… Tovább olvasom