Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Rábaszentmiklós lassan, kis lépésekkel próbál előrejutni

Rábaszentmiklós - Pályázati támogatások híján önerőből fejlesztenek Rábaszentmiklóson. Megújul a kultúrház, az orvosi rendelő, a tűzoltószertár. Utat építenek a templom mellé és alapítványt hoznak létre.
„Lassan, kis lépésekkel, de próbáltunk előrejutni" – jellemezte faluja elmúlt másfél évét Németh Szabolcs, Rábaszentmiklós polgármestere. A Marcal-parti kisközségben arra törekednek, hogy „mozgalmassá" tegyék a helyiek életét. Ezt szolgálja a folyóparti pihenőhely, illetve a Rábaszentmiklós Jövőjéért Alapítvány létrehozása is.

– A pihenőhely kialakítása régi igényük volt nemcsak a falubelieknek, hanem a hozzánk látogató turistáknak is – sorolta az elért eredményeket Németh Szabolcs. – A területet használják, szívesen kirándulnak a Marcal partjára. A téli hónapokban hóeltakarító gépet vett az önkormányzat, ami jó szolgálatot tett, hiszen zömében idősek laknak településünkön.

Foglalkoztatunk közcélú munkatársakat, akiknek a területrendezés a feladatuk. Vásároltunk a közelmúltban egy számítógépet is, szintén önerőből.

Rábaszentmiklós értéke a kilencszáz éves műemlék körtemplom.

A rábaszentmiklósi polgármester elmondta: jelenleg is tart a kultúrház felújítása. Cserélik a padozatot, felújítják a színpadot. Pályázati támogatást nyertek falumúzeum kialakítására és sportszerek beszerzésére. A teendők közé sorolta a szennyvízcsatorna-beruházás körül kialakult helyzet rendezését. A polgármester bízik benne, hogy rövidesen egyenesbe kerül az ügy és a helyiek végre használhatják a rendszert. Három község, Árpás, Mórichida és Rábaszentmiklós közösen építtette ki a csatornahálózatot, együttműködve egy gazdasági társasággal.

A tisztítótelep üzemkész állapotban van, de a beüzemelés folyamatosan csúszott. Németh Szabolcs szerint az utómunkálatok vannak még hátra, például átemelőszivattyúk telepítése. A községvezető hozzátette: rendszeresek az egyeztetések, de előfordulhat, hogy az utolsó ütemhez új kivitelezőt kell keresniük a községeknek.

Tervezik a tűzoltószertár tatarozását, amihez a forrást az önkormányzat biztosítja. Az elképzelések között szerepel, hogy murvás utat építenek templomuk mellett, és felújítják az orvosi rendelőt.

– A különböző pályázatoknak ugyan örülünk, de kihasználni nem mindegyiket tudjuk – fejtette ki Németh Szabolcs. – A hozzánk hasonló kisközségeknek az 5–10–20 százalékos önrész előteremtése megoldhatatlan feladat, emiatt próbálunk önállóan fejleszteni. Parkosítjuk például közterületeinket, a téti máltais csoport helyi tagjaival összefogva.

Azt egyébként eredményként könyvelem el, hogy az összefogás nem hiányzik falunkban. Legutóbb például nem hivatalosan polgárőrség alakult. A fiatalok vállalták, hogy vigyázzák a rendet, amivel főként az egyedülállók éjszakáit akarják nyugodtabbá tenni. Elkezdődött az önkormányzat támogatásával a gyógytornász-foglalkozás és működik a nyugdíjasklub.

Hamarosan egy alapítványt is létrehozunk Rábaszentmiklós Jövőjéért elnevezéssel. Célunk, hogy támogassa a helyi ügyeket, kezdeményezéseket.

Rábaszentmiklóson jelenleg 128-an élnek. Idén már egy kisbaba érkezésének is örülhetnek. Németh Szabolcs szerint az elmúlt években a lélekszám nem változott. Mivel többségében idősek laknak a községben, az önkormányzat szeretné elindítani a falugondnoki szolgálatot. Buszt akarnak vásárolni, de a beszerzés részleteit egyelőre nem ismerik. Náluk is a pénz határolja be a lehetőségeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a bűncselekmények száma Kapuváron

Kapuvár - Csökkent a bűncselekmények száma tavaly Kapuváron és környékén. A „sláger” még… Tovább olvasom