Kisalföld logö

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Rábaközi veteránok tizedik találkozója Bősárkányban

Nem mi távolodtunk el Európától, bennünket adtak el hűtlenül, elfeledve, hogy ezer éven át mi voltunk a Nyugat védőbástyája – hangzott el a rábaközi veteránok tizedik találkozóján.
Nem ez a vége: A szervezők úgy tervezték, az idei lesz az utolsó találkozó. A rendezvényre azonban sokan eljöttek, ezért nem kétséges: lesz folytatás.
Pünkösdvasárnap rendezték meg Bősárkányban a második világháborúban részt vett rábaközi veteránok tizedik találkozóját, amelyen hatvanöt egykori katona vett részt.

Európa szívében

A dísztéri gyülekező és a Kóczán Árpád tábori lelkész által bemutatott szentmise után az „öreg harcosok" a felújított hősi emlékműhöz vonultak, ahol Réthey Prikkel Tibor a Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevében mondott ünnepi köszöntőt. Egyebek mellett kifejtette: több mint ezer éve, hogy megtelepedtek őseink itt, Európa szívében, de ma lelkesen ünnepeljük, hogy ismét Európához tartozunk. Mintha a Kárpátok medencéje az elmúlt ötven év alatt más földrészre települt volna át. Nem mi távolodtunk el Európától, bennünket adtak el hűtlenül, elfeledve azt, hogy ezer éven át mi voltunk a Nyugat védőbástyája. Azt, hogy saját érdekükben feláldoztak bennünket, mára már elfelejtették – hangoztatta a szónok.

Babucs Zoltán történész szerint a hősök napja azoké a magyar honvédeké, akik annak idején esküjükhöz híven, kötelességüket teljesítve a legtöbbet, életüket áldozták magyar hazájukért. De azoké is, akik megjárták és túlélték a hadifogság minden poklát, átvészelték a közel negyvenöt esztendős kényszerhallgatást és ma is közöttünk élnek. Kijelentette; második világháborús szerepvállalásunk gyökerei nem 1941. június 27-től, a hadbalépéstől, hanem jóval korábbról, az első világháború végétől datálódnak. 1920. június 4-én ezt az országot a világtörténelemben példátlan módon megalázták, kifosztották és megcsonkították.

A veteránok közül Molnár István és Molnár József emlékezett a bajtársaikra, aztán Kóczán Árpád alezredes, tábori lelkész vezetésével imádkoztak a hősökért. Ezt követően a hősi emlékműnél elhelyezték az emlékezés koszorúit, s az ünnepség a Szózattal ért véget. Közreműködtek a pápai huszárok, a soproni honvéd hagyományőrzők, a jánossomorjai fúvószenekar, a Vági Férfikar, vezényelt Horváth Győző, a szintén vági Erdélyi Gyuláné és a helyi általános iskola tanulói Karsai Klára tanárnő vezetésével.

Túlélték a megpróbáltatásokat

A rendezvényt követően a páli Szalai József érdeklődésünkre elmondta, hogy 1942 októberében vonult be és 1944 karácsonyán esett orosz fogságba, ahonnan 1947 júliusában szabadult.

– Nem is tudom, hogyan vészeltem át azokat az éveket – sóhajtott. – Annyi élelmet kaptunk, ami a halálhoz sok volt, az élethez meg kevés.
A bágyogszováti Horváth Bertalan nyolc évet húzott le a háborúban és a fogságban. A harcok nyomait egész életében magán viseli, hisz – mint megtudtuk tőle – hetvenszázalékos hadirokkant.

Az ugyancsak bágyogszováti Horváth Alfonz a doni áttörés előtt sebesült meg, és egy éven keresztül kórházban ápolták. Összesen hat évet katonáskodott és töltött fogságban.

Jövőre is megrendezik

Arról, hogy a tizedik után lesz-e tizenegyedik veterántalálkozó, arról a házigazda település, Bősárkány polgármesterét kérdeztük. Szalay Imre közölte: felvetődött, hogy az idei lesz az utolsó összejövetel, de mivel ilyen szép számmal megjelentek az idős emberek, valószínű, jövőre folytatják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaadták tejkvótájukat

Várhatóan értékesítik Csornán a februárban bezárt tejcsarnokot. Mindeközben a gazdák folyamatosan… Tovább olvasom