Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Rábacsécsény: elismerés a közmunkaprogramért

A település a községi konyha fejlesztésére fordítja az elnyert támogatást.
Elismerő oklevelet és kétmillió forintot kapott a rábacsécsényi önkormányzat a Belügyminisztériumtól a közmunkaprogramban nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért.

Az országban ötvenkét település részesült belügyminiszté-
riumi elismerésben, megyénkben egyedül Rábacsécsény. Kovács Teodóra polgármester elmondta: a pénzt a községi konyha fejlesztésére fordítják. Olyan állapotba szeretnék hozni, hogy jövőre már ott dolgozhassák fel a saját kertészetükben megtermelt zöldségeket.

A Start-közmunkaprogram rábacsécsényi megvalósítását többször bemutattuk a Kisalföldben. A belterületi vízelvezetést, az árkok karbantartását, járdák építését finanszírozták a támogatásból. Ezenkívül közel egy hektáron községi gazdaságot működtetnek. Tizenkét helybeli kapott munkalehetőséget a programban.

– Úgy vélem, elért eredményeink alapján kaptuk az újabb támogatást és az oklevelet – jegyezte meg Kovács Teodóra. – Büszke vagyok a programban részt vevőkre, akik végül is a legfontosabb pillérei a sikernek. A kertészet eredményei önmagukért beszélnek. Közben építettünk ezerméternyi járdát, felújítottuk a csapadékvíz-elvezetőket. És már készülünk a Start-program újabb ütemére.

A Start-közmunkaprogramban dolgozók mintakertészetet hoztak létre Rábacsécsényben. Fotó: Kisalföld-archívum
A Start-közmunkaprogramban dolgozók mintakertészetet hoztak létre Rábacsécsényben. Fotó: Kisalföld-archívum


A polgármester hozzátette: 4,6 millió forintért a polgármesteri hivatalnak is helyet adó önkormányzati épület fűtését korszerűsítik. Ez az összeg tartalmazza a faaprítékos kazán árát, melyet a tervek szerint februárban helyeznek üzembe, valamint két dolgozó egyéves bérét, az ő feladatuk lesz a berendezés működtetése, és a hozzá való tüzelőanyagot is ők teremtik elő. A külterületi utak, árkok mentén takarítják majd a cserjéket, bokrokat.

– Köszönet illeti a közmunkaprogram dolgozóit, a polgármesteri hivatal köztisztviselőit és a szakminisztérium, illetve hivatalok munkatársait. És persze a Kisalföldet is, hiszen az újság rendszeresen vitte jó hírét programunknak – fogalmazott Kovács Teodóra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi előadás Szanyban

A helyi amatőr színjátszó társulat karácsonyi műsorára vár közönséget december 22-én este hat órára… Tovább olvasom