Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Rába Szövetség: erdei iskolától a környezetnevelésig

Sobor - Két új kezdeményezésen dolgozik a Rába Szövetség. Erdei iskolát és környezetnevelési programot indítottak.

Nemes László, a Rába Szövetség elnöke a Kisalföldnek elmondta: a Rábaközben nincs erdei iskolai oktatás. Úgy tapasztalták azonban, hogy igény mutatkozik, ezért ők megszervezik.

– Bemutatjuk a régi falusi életet és összehasonlítjuk a
maival. Megismertetjük a résztvevőkkel a Rábaköz településeit, történelmüket, hagyományaikat, kultúrájukat – tájékoztatott Nemes László. – Külön érdekességnek szánjuk az „élő történelemórát". Ezeken idős, a múltról élményszerűen mesélni tudókhoz visszük el a gyerekeket.

Soboron az íjászattal is megismertetik az érdeklődő gyerekeket. fotó: Kisalföld-archívum
Soboron az íjászattal is megismertetik az érdeklődő gyerekeket. fotó: Kisalföld-archívum

A tananyagban szerepel persze a Rába-völgy élővilága, természeti értékei, a környezettudatosság, a környezetvédelem. Játékos keretek között sajátíthatják el a különböző kézművesmesterségek alapjait, de a néptánc, a népdalok is helyet kapnak a rendszerben, ahogy az íjászat mint ősi örökségünk is. Hangsúlyt helyezünk az állattartás jellemzőire. Az érdeklődők összehasonlításban láthatják egy régi és mai családi gazdaság főbb jellemzőit. Ha eljönnek Soborra, találkozhatnak egy régi magyar lófajtával, a hucullal is.

A szövetség elnöke hozzátette: úgy tapasztalta, hogy a Rábaköz keveset mutat meg magából. Ezt a hiányt szeretnék pótolni.

A szervezet másik programja a környezetnevelés. Ennek már van előzménye, hiszen tavaly hatszáz diákhoz juttatták el információikat a szövetség tagtelepülésein. Egy éve még pályázati támogatással, idén pályázat híján önerőből dolgoznak.

– E programnál lehet szó tantermi foglalkozásról, de vezetett túráról is – folytatta Nemes László. – Kiemelt területeink a természeti értékek megismertetése, az élőhelyek védelme és őrzése. Bemutatjuk a folyóval való együttélés lehetőségeit, az ártéri gazdálkodást, a környezetvédelem feladatait, a vízszennyezés részleteit. Kiemelten foglalkozunk az aktuális Rába-szennyezéssel, a vörösiszap-katasztrófával és a Marcal folyó halálával. Szó esik az előadásokon az egészséges táplálkozásról is.

A szövetség tagtelepülésein élők ingyenesen ˝kapják˝ meg az előadásokat, a külsősök pedig önköltségi áron. Információk: www.rabaszovetseg.hu.

Olvasóink írták

  • 2. sivatag66 2010. november 08. 02:50
    „:(((((”
  • 1. janika 2010. november 02. 09:56
    „Csak nem ennyire megőszült a "Jóska"?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csatornázások a ciráki tervek élén

Sikeresnek tekinti az elmúlt ciklust Tóth Sándor ciráki polgármester. Az újraválasztott… Tovább olvasom