Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Próbaidős rendőr okozott és szenvedett balesetet Beleden

Az eset Beleden történt szombaton éjszaka. A Daewoo eddig ismeretlen okból lesodródott az útról és egy ház kerítésének csapódott.
Közlekedési baleset történt Beled belterületén szombaton éjjel 1 óra 40 perckor - tájékoztatta a Kisalföldet Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 21 éves vági férfi - a körmendi rendőr szakközépiskola tanulója, a Győri Rendőrkapitányság próbaidős járőre - Daewoo személygépkocsijával eddig ismeretlen okból lesodródott az útról és egy ház kerítésének csapódott.

A sofőr sokkos állapotban a 86-os főúton próbált segítséget kérni, ahol egy Szombathely felől szabályosan közlekedő litván kamion elütötte. A fiatalembert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, koponyalapi, medence- és lábszárcsonttörést szenvedett. Húsz- és tizennyolc éves utasai közül az egyik könnyű sérülésekkel, a másik orrcsonttöréssel úszta meg az esetet.

Olvasóink írták

65 hozzászólás
  • 65. Babszi35 2012. január 17. 19:41
    „Babybogyo86 és veled egyenrangú értelmiségiek, szinte már olyan sötétek vagytok, hogy a negro világit a szátokba!
    Ha ennyire nagy a szád fogd meg szépen a biciklit és menj el hozzá kórházba! Ja ez nem megy igaz! Csak a szardobálásotok! Mi jogon? A cikk sem teljesen valós csak pár tényt közöl! Okot és okozatot már nem taglalja! Sem Babybogyo86-nak sem a többi sötétnek nincs jogában ezt művelni! Tudjátok mi az a becsületsértés?! Ha már ennyire tisztában vagytok a joggal??!! :) Minden komment ip-tárolással megy. Egy feljelentésnél kiadhatják rendőrségi bekérésre nyomozati célra! hajrá Köpködjétek a savat még!

    Tisztelt családoknak akiknek, meg családtagja sérül vagy jelen volt! Nagyon sok kitartást a hasonló elmebeteg mocskolódhoz!”
  • 64. Tündenéne 2012. január 17. 16:50
    „60. Babybogyo86 2012.01.16. 21:10

    Te még mindig nem érted, ugye? SOKKOS ÁLLAPOT.
    Ne kerülj ilyen helyzetbe.”
  • 63. vica1224 2012. január 17. 12:24
    „Babybogyo,Dwatson,senkialadár és a többi rosszindulatú nektek azt üzenem h kerülnétek ilyen helyzetbe megnézném h hogy viselkednétek és majd utána rajtatok fogunk csámcsogni hogy jöttök ti ahhoz hogy mást fikázzatok?????????Tudjátok ti mit jelent az h sokkos állapot?????????remélem megtapasztaljátok és megkapjátok az élettöl ottsem voltatok aztsem tudjátok mi hogy történt azt pedig üzenem annak a rosszindulatúnak aki azt irta hogy 50nel nem lehet kisodródni elmondom hogy 30al is kilehet de tod mit próbáldd ki te.a láthatósági mellényt pedig hogy vette volna ki szegény az autóból mikor fejreállt???????????okosok ennyire értetek a dolgokhoz, mert a pletyka az megy de hogy egy kis jóindulat lenne bennetek az aztán nem gondolkodjatok el magatokba.....aztán fikázzátok egymást titeket összekéne zárni azt jól ellenétek de ha rólatok pletykálnánk az már nem lenne olyan vicces gondolom.....ugye?????????????hányok az ilyen emberektől....de hála isten nagyon nagyon sokan szeretik és felfog épülni mindenki mellette áll és segítünk neki minden erőnkkel...”
  • 62. ezmegazpont 2012. január 16. 22:51
    „.. Láthatósági mellény ?!. Tudjátok mi a probléma egyszerüen RAJTA VOLT A KOCSI!! nehéz lett volna akármit is kivenni belőle.. Eddig birtam hogy ne irjak. De undoritó amire az emberek képesek. Aki csak a szart tudja kaparni az inkább maradjon el. És ne szolaljon meg.. Éppen elég volt átélni. Ugyanis az egyik utas vagyok és még ilyeneket olvasni.. Nem tudjátok mi volt. Senki nem tudja mi zajlott le benne. Az hogy pszihologiai vizsgálat ?.. ja elméletbe elmondják ha ez történne mit tennél.. meg tudod csinálni. De éles helyzetbe azért kicsit más a sztori. .. Akinek meg nem inge ne vegye ezt az üzenet magára. De jó lenne már ha mindenki el maradna a szidalmazásokkal.!!!!!!”
  • 61. norika90 2012. január 16. 21:56
    „Beleolvasvaegy két hozzászólásba azt kell mondanom hogy undorító!!!! Nagyon könnyű utolag okosnak lenni, dobálozni a szavakkal,hogy láthatósági mellény stb. Kiemelem:SOKKOS állapotba volt!!! Attól hogy rendőr,ugyanolyan ember mint a tőbbi!!! És kiváncsi vagyok ki mit tett volna az Ő helyébe!!! Undoritó, hogy nem hogy örülnének hogy életbe maradt,mindenki csak okoskodik.Ez a magyar ember ,büszkék lehettek magatokra!!! (tisztelet a kivételnek) És még a végén: senkinek nem kívánom azt hogy úgy lássa az unokatesoját ahogy én,senkinek nem kivánom!!! De meg fogsz gyógyulni!!!!Mutasd meg mindenkinek!!!!”
  • 60. Babybogyo86 2012. január 16. 21:10
    „Megmutatom, hogyan kell hozzászólni a cikkhez: Szinte az életébe került a srácnak, hogy nem vett fel mellényt, amit tudnia kellett a foglalkozásából adódóan, ez nagyon tanulságos. És ennyi. Nem pontozgatok, nem emelek ki senkit, nem köpködök. Ennek valahogy így kellene működnie, további jó szórakozást emberek. Nyugodtan éljétek ki vágyaitokat, hajrá!”
  • 59. pancser 2012. január 16. 18:05
    „51! "antistar"! Voltam ilyen helyzetben, speciel jól bírtam, de volt aki ugyanott ugyanakkor sokkot kapott, pedig meg sem sérült. Egyszerűen képtelen volt értelmes cselekvésre, a többiek többé-kevésbé urai voltak maguknak. Nincs olyan teszt ami az emberi reakciókat modellezni tudná egy vészhelyzetben. Szerintem ebből a balesetből kiindulva, sem intézményt, sem személyt nem szabad minősíteni”
  • 58. gonzo 2012. január 16. 18:01
    „Megakrieger,még jó,hogy valaki figyel:)
    Én is gondolkodtam,hogy válaszolok Babybogyo86 elég keszekusza bejegyzésére,de nem akartam kötekedni.Az első bejegyzésére már nem emlékeztem.Ennek fényében azonban már nyugodt szívvel üzenem neki:Bagoly mondja verébnek....
    Mindjárt az elején beírja a cinikus üzenetét aminek a lényege valami ilyesmi,csak más szavakkal:ekkora lúzert,kisodródik(vajon miért,ugye?),utána meg még el is ütteti magát,na meg még rendőr is lehet belőle...,utána meg kiosztja itt a jónépet.No comment.
    De azért mégis:Kedves Babybogyo,pont az ilyen beírások miatt alakulnak ki az általad(nevetséges módon,könnyfakasztó üzenetedben)kritizált párbeszédek.Az ilyen beírások "viszik2 el a kommenteket más és más irányokba.De ez nem baj,legalább aki vevő rá elgondolkodik,hogy talán korán,talán ok nélkül ítélkezett.Tudod,ERRŐL ÍRTÁL TE IS!:)”
  • 57. Megakrieger 2012. január 16. 16:09
    „Egy csomó dolog, ami nem szorosan a cikkhez tartozik:

    50. van értelme, csak van, amit nem tudsz és ez a részlet hiányzik a kirakóból, mert a cikkből nem derül ki (én tudom, de nem mondom meg), ez persze nem a te hibád, mert mindenki abból építkezik, ami rendelkezésére áll.

    54. nem tudom, hogy jön ez ide, biztos úgy volt (van), ahogy mondod

    55. te kezdtél azzal, hogy "Nem véletlenül büntetnek a pajtásai, ha nincs az utastérben megkülönböztető mellény"
    Erre és hasonlókra reagáltak sokan. Volt, aki tényszerűen és volt, aki indulatosabban, ezen nem kell megsértődni.
    Az utolsó mondattal teljes mértékben egyetértek.”
  • 56. ronive 2012. január 16. 15:20
    „50. Mankapunka 2012.01.16. 01:16
    Az összefüggés a sokkos állapot. Az , hogy nem tudta , hogy mit csinál. Nem is emlékszik rá..
    Kedves Babybogyo86 ! Voltunk bennt a kórházban is, de azért csak nem hagyom , hogy itt szidalmazzák egy jó barátom..”
  • 55. Babybogyo86 2012. január 16. 13:05
    „Kedves hozzászólók!
    Nem értem Önöket, egyáltalán nem. Szerintem egy fórum arról szól, hogy van egy hír és alatta pár sorban kifejtheted a véleményedet a cikkről, kihangsúlyoznám a CIKK-ről!!! Hogy jönnek olyan kérdések egy véleménynyilvánítás után, hogy "Te biztos nem éltél át ilyet vagy olyat", "Te utálod a rendőröket".... Nem tudom felfogni, hogy miért egymásnak írogatnak az emberek. Honnét tudhatna itt bárki is, hogy ki mit élt át? Írni bármit lehet.. Előfordulhat, hogy az hozzászólók között ül egy harci veterán, aki olyan sokkokat élt át, hogy ez a baleset neki felért volna egy délutáni teával. Mint minden, viszonyítás kérdése. Itt az lenne a teendő, hogy mindenki leírja, hogy szerintem hibázott szerintem nem, lehet a kamionos is többel ment, stb. Ez nem egy gyászhír, hogy mindenkinek azt kell leírnia, hogy nagyon sajnálom, szörnyű tragédia stb. Ez egy balesetről szóló hír, ami mindennapos. Semmi köze itt a személyeskedésnek, mivel az írók 99%-a nem is ismerte a vezetőt, az utasokat, így megkérdőjelezem az őszinte részvétet is, mert akihez nincs érzelmi kötődésünk, azt csak általánosságban tudjuk sajnálni, de ennyi erővel egész nap sajnálkozhatnánk, hogy Afrikában percenként halnak éhen az emberek, de az természetesen nem sok magyart érdekel, mert messze van, kit érdekelnek azok a kis fekete gyerekek, úgyis sokan vannak (ez az általános, elfogadott emberi felfogás). Aki ismerte az illetőt és szerette, az pedig ne itt írogasson, hanem menjen be a kórházba, aztán vigyen banánt és gyümölcslevet neki. Tehát, ne személyeskedjünk egymással, hanem a cikkhez szóljunk hozzá, véleményt mindenki szabadon formálhat és nyilváníthat, ezt ne kérjünk senkitől se számon és ha ez valakit idegesít, nem bírja, az kapcsolja ki a gépét, aztán vonuljon ki a legközelebbi erdőbe és éljen az állatokkal, mert az emberekkel nem tud. Az, hogy valaki negatívan vagy pozitívan értékel és ez mennyire jó vagy nem jó, azt pedig döntse el a jó Isten. Kevesek vagyunk az egymás fölötti ítélkezéshez. Békesség emberek.”
  • 54. Mankapunka 2012. január 16. 12:47
    „Megakrieger

    Múltkor hívtam délelőtt 10-kor a politikai rendőrséget 2-szer,de egyszer sem vették fel. Szerinted mit csináltak???Égtek a vonalaik e tájban.

    CSodálkozol,hogy nem bíznak bennük az emberek,mert 1-2 dologban nem korrekt a rendszerük a többséggel szemben. Rám is akartak már éjjel olyat bizonyítani,amit nem tettem,és mikor felajánlottam,hogy felhívom a központjukat,hogy ellenőrizzük vissza a dolgokat,elviharzottak. Ez milyen magatartás??”
  • 53. Tündenéne 2012. január 16. 10:21
    „50. Mankapunka 2012.01.16. 01:16

    Sokkos állapot. Ez az összefüggés.”
  • 52. Megakrieger 2012. január 16. 09:27
    „Itt sokan megint abból indulnak ki, hogy ami egy újságban (vagy annak online felületén) le van írva, az feltétlenül és teljes mértékben igaz. Ezt ráadásul sokan még kiegészítik azzal, hogy előítéletekkel vannak a rendőrök iránt (magyarul utálják őket -okkal vagy ok nélkül: más téma) és az ilyen fórumokat ragadják meg az "igazságtételre", hiszen személyes lehetőségeik vagy bátorságuk (hiánya) nem engedi, hogy ezt személyesen tegyék meg.
    Akárhogy is, szerintem jellemtelen dolog ilyenkor egy emberbe belerúgni és aki ilyen célzatú hozzászólást ír, az csakis önmagát minősíti.

    Ez bárkivel megtörténhet. Néhánnyal előttem valaki azt írta megnézné itt másokat, hogyan viselkedne hasonló helyzetben - én ezzel nem így vagyok, mert senki ne kerüljön ilyen helyzetben, addig pedig nem fog kiderülni, hogy ki mit reagálna, amíg nem kerül bele. (Így inkább ne derüljön ki)

    Viszont egy hozzászólás lehetősége nem feltétlenül azért van, hogy a turáni átkot érvényesítsük.”
  • 51. antistar 2012. január 16. 07:26
    „Kedves pancser!
    Te mindig voltál minden féle helyzetben, nem unod még az észosztást?
    Szerintem veled ellentétben az a normális , ha valaki nem volt még ilyen szituban!
    Te meg csak gyűjtsd az élvezeteket!”
  • 50. Mankapunka 2012. január 16. 01:16
    „Volt az RTL híradóban is a hír. Térképen felvázolták a baleset helyét,és a kamionnal való találkozását a srácnak.

    Még mindig nem látom az összefüggést a kettő között.

    Véletlenül a sofőrúr nem a felelősségvonás alól akart elmenekülni??? Segítséget a megrongáltkerítés kerítés tulajától is lehet,ezért nem kell egy főútvonalra kisétálni. Mit gondolt,hogy majd neki valaki a 86-osról kiballag kihúzni a kocsit???
    Értelmetlen az egész szituáció. Ugye discobalesetnek hívják ezt,ami a bulik után történik. Ugye,mint jogot tanult ember,tudja,hogy az egész karrierjét tönkre vágja,ha azonnal találnak valamit a vérében.”
  • 49. pancser 2012. január 15. 23:08
    „Azok osztják az észt akik még nem voltak ilyen helyzetben, és nem tudják felfogni milyen hatással van ilyesmi az ember idegrendszerére. Hozzá kell tenni nem vagyunk e tekintetben sem egyformák.”
  • 48. Tündenéne 2012. január 15. 21:16
    „36. Losba 2012.01.15. 11:15
    "egy rendőr ne legyen sokkos egy baleset elszenvedőjeként sem"???

    Azért ezt nem gondoltad komolyan ugye? Mégis mit csináljanak? Ültessék be őket kocsikba, karamboloztassák őket, és aztán így majd jól megtanulják? Remélem, az agy működéséről már hallottál... Elég egy kis ütés, vagy esés, még csak nyoma sem marad, mégis belehalhatsz. Úgyhogy jobb lenne, ha nem nyilatkoznál.

    A testvérem ugyanilyen próbaidős rendőr, ugyanabból az iskolából, ugyanazon a környéken lakik. A szívem is megállt egy pillanatra.
    Remélem, minden rendbejön minden érintett esetében.”
  • 47. n-tina97 2012. január 15. 20:14
    „Sziasztok!
    Én ismerek a balesetben résztvevőket és családtagjaikat!SENKINEK nem kívánom hogy ilyet éljen át!Akik pedig az egész történettel nincsenek tisztában sem a háttérben történtekkel azok inkább fogjáák be a szájukat és üljenek el a a segükön és nézzenek magukba majd egy kicsit gondolkozzanak el azon mi lett volna ha vele vagy közeli ismerősével történt volna ilyen ,csaaak ugy megsúgom ennél borzalmasabb érzés nincs.Legsúlyosabb sérültnek ,anyukájának,barátnőjének,nővérének kitartást!!a többi balesetet átélőnek és az ő családtagjaiknak is teljes mértékű lelki felépülést kívánok!”
  • 46. Mankapunka 2012. január 15. 17:39
    „gonzo

    Azóta már baltával rendet raktam mindenhol. A maradékot meg a betonhidakba építem,hogy ne találják meg a maradványokat.
    Tudod,valamivel tusolni kell a kommentjeimet,nehogy már azt gondolják,hogy ide csak ép elméjűek írnak.
    Nekem legalább nincsenek fusztrációim,mint neked. ::))”
65 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvár is standdal mutatkozott be

Tizennyolc magyar város társaságában Kapuvár is bemutatkozik a bécsi Ferienmesse nevű utazási és szabadidő-kiállításon. Tovább olvasom