Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Posztumusz kitüntetés a ferences költőnek

Szil - A szülőfalu szeretetéért, verseiért posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki P. Tóth Ede ferences szerzetest Szilban. Szülőföldszeretete ma is példa lehet.

P. Tóth Ede 1911-ben született Szilban. Édesapját korán elvesztette, rokonai nevelték fel. 1928-ban lépett be Szent Ferenc rendjébe, középiskolai tanulmányait Pápán, a bencés gimnáziumban fejezte be. A teológiát Szombathelyen kezdte, 1932-ben Franciaországban tanult tovább. 1934-ben szentelték pappá, első miséjét szülőfalujában mondta. Újabb francia utazás következett életében, majd 1935-ben megbetegedett, hazakerült. 1936-ban halt meg, a ferencesek kriptájában temették el, a Kerepesi úti temetőben. Kortársai szerint kedves, szeretetre méltó egyéniség volt. Első versei 1930-ban jelentek meg, az Ifjúságban, a szombathelyi ferences teológusok lapjában. Írt a Zászlónkba, a Ferences Nemzedékbe, a Párizsi Katolikus Tudósítóba, a Katolikus Élet és Szemlébe. Írói neve Juhos Ferenc és Szily Vid. Verseskötete Eltört hárfa címmel jelent meg.

P. Tóth Ede távol hazájától sem felejtette el szülőfaluját. Verseiben rendre megidézte Szilt, a gyerekkort, illetve honvágyát is megfogalmazta. A sziliak ezért döntöttek úgy, hogy posztumusz díszpolgári címmel tüntetik ki a ferences atyát. És azért is, mert szülőföldszeretete példa lehet a maiak előtt. A kitüntetést a szili plébános, Ács Lajos kanonok vette át a helyi templomban, ünnepi szentmisén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint érdemes uborkát termelni

Rábaköz - A Rábaköz aranykészlete a jövőben is biztosítva lesz, azaz az uborkaültetvények nem tűnnek… Tovább olvasom