Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Polgárőr-dinasztia vigyázza Kónyt

Igazi polgárőrcsalád Kónyban Csányiéké. Csányi Gábor és felesége gyermekeikkel együtt ügyelnek a közbiztonságra.

Hónapról hónapra heten öltik magukra az egyesület egyenruháját.

Nagyon kell vigyázniuk azoknak, akik a kónyi Csányi családdal kapcsolatba kerülnek: nagyon könnyen polgárőrré válhatnak ugyanis. A família tagjai a helyi polgárőr-egyesületet erősítik. Az apa az elnök, az anya a titkár. Három gyerekük polgárőr, illetve vőjük és vőjelöltjük is beállt az egyesületbe. Ahogy távolabbi rokonaik is csatlakoztak, sőt, a másfél éves unokának is van már polgárőrmellénye.

Csányiék kapcsolata a polgárőrmozgalommal 2003-ban kezdődött. Akkor a családfőt kérték fel a községvezetők, hogy segítsen az egyesület alapításában. Csányi Gábor vagyonőrként dolgozott, ezért esett rá a választás. Az egész család munkához látott, megalakult az egyesület, a titkári feladatokat pedig Csányi Gáborné vállalta magára. Az egyik legjobban működő egyesület az övék a megyében. Csányiék hét családtaggal képviseltetik magukat. Egyik vőjüket is a ˝bűnözőknek˝ köszönhetik.

– Az alakuláskor már nagykorú fiunk is tagja lett az egyesületnek, aztán rövidesen két lányunk is belépett – emlékezett Csányi Gáborné. – Egyszer úgy adódott, hogy Beát rendőrökkel közös szolgálatba osztottuk be. Az első alkalom után aztán már a fiatal zászlós és a lányom is ragaszkodott az együttműködéshez rendőrség és polgárőrség között. Néhány év múlva pedig Zoli, aki azóta kónyi körzeti megbízott lett, oltárhoz vezette egykori ˝járőrtársát˝.

A Csányi család hét tagja dolgozik polgárőrként. Már a kis unoka, Doroti is ismerkedik a feladattal.
A Csányi család hét tagja dolgozik polgárőrként. Már a kis unoka, Doroti is ismerkedik a feladattal.

Jött aztán hamarosan másik lányuk udvarlója is, persze nem úszta meg mellény nélkül. Éppen emiatt ritka az, amikor mindannyian együtt vannak, hiszen valaki mindig szolgálatba megy. A helybeliek persze elismerik a család szorgalmát és munkáját. Úgy tartják Kónyban, ha ők valami miatt kilépnének, az egyesület is megszűnne. Büszkék a dicsérő szavakra, de még büszkébbek a csapatukra. Jelenleg harmincöt tagja van az egyesületnek.

– Igazi baráti társasággá sikerült összekovácsolni a polgárőrséget. Rendszeresen kirándulunk együtt, bált rendezünk, kerti partit tartunk és focicsapatunk is van. Május elsején három tűzhelyen sütik a palacsintát a lányok, több ezer darabot – jegyezte meg Csányi Gábor. Munkáját 2008-ban az Országos Polgárőr Szövetség Aranykereszttel ismerte el. Az egyesület pedig az önkormányzattól a Kóny községért díjat kapta meg.

˝Az érdem mindenkié, aki Kóny közbiztonságáért dolgozik˝ – tette hozzá.

A polgárőrség sok örömet okoz a család számára. Szerintük az az igazi elismerés, amikor a kónyiak felveszik a telefont és jelzik, ha valami gyanúsat látnak.

– Ez azt jelenti, hogy jól dolgozunk és megbíznak bennünk – fogalmaz az elnök. – Jó érzés, amikor azt mondják: éjjel nyugodtan alszanak, mert tudják, vannak, akik virrasztanak az utcákon. Előfordul persze bűncselekmény így is, hiszen nem tudunk mindenhol jelen lenni. Ám, lényegesen kevesebb, mint korábban.

A polgárőrség amellett, hogy szinte az összes szabadidejüket lefoglalja, nem kevés pénzükbe is kerülhet Csányiéknak. A telefonálásokat, autóhasználatot és egyéb költségeket azonban nem számolgatják.

Csányi Gábor munkáját 2008-ban az Országos Polgárőr Szövetség Aranykereszttel ismerte el. Az egyesület pedig az önkormányzattól a Kóny községért díjat kapta meg.
– Soha fel sem merült bennünk, hogy mennyit költünk erre a célra. Valahogy természetesnek vesszük, hogy áldozunk rá, nem is tartjuk számon. A család minden tagja így van ezzel és mi, szülők nagyon örülünk, hogy e nemes feladatot a gyerekek is vállalták. Örülünk a bizalomnak és megtiszteltetés is egyben, hogy számítanak ránk a kónyiak – fejtette ki Csányi Gáborné.

A család megszállottságát mi sem jelzi jobban, hogy másfél éves unokájuk már rendelkezik méretre szabott polgárőrmellénnyel. Egy-egy délutáni szolgálaton ő is ott ül az autóban és figyel a rendre Kónyban.

Olvasóink írták

  • 1. Nooormális? 2010. március 27. 19:46
    „"Néhány év múlva pedig Zoli, aki azóta kónyi körzeti megbízott lett, oltárhoz vezette egykori ˝járőrtársát˝"

    Jaj, de romantikus... :))))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hirdetésért építik a buszmegállókat

Csorna - Hirdetési felületért cserébe buszmegállókat épít a városban egy vállalkozás. Tovább olvasom