Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Papp is vitte a hivatali kocsit

Csorna - A Kisalföld május 30-i számában Papp József országgyűlési képviselő mondta el véleményét a csornai közmeghallgatáson történtekről. A szocialista politikus Turi György polgármester munkálkodását is minősítette. A polgármester közleményben reagált.
„Az elmúlt évben hosszú vita folyt az önkormányzat "örökölt" adósságállományának mértékéről – kezdte Turi György. – Tény, hogy a város irányításának átvételekor 600 millió forintos hiánnyal szembesültünk és nem kellett sokat várni a további kormányzati megszorító intézkedésekre sem.

Ezért kényszerültünk 1 milliárd forint névértékben kötvény kibocsátására – amelynek lehetőségét Bajnai Gordon miniszter úr is javasolta az EU-s pályázatokkal kapcsolatos felhívásában, s nem csupán Csorna, hanem számos más önkormányzat is élt vele. Kapuvár szintén 1 milliárd forintos kötvény adott ki, amely feltehetőleg elkerülte Papp József úr figyelmét. A képviselő azon állításával, mely szerint egy év alatt én csináltam 1,5 milliárd forintos adósságot, áttételesen elismeri a mandátuma alatt keletkezett 600 millió hiányt is."

Turi György leírja: meglátása szerint március 9-én arról szavaztak az emberek, hogy nem akarnak az amúgy is kirívóan magas tb-járulékokon felül pluszpénzt fizetni a gyógyulásukért. „Amikor a Margit Kórház megsegítésére hívunk fel, azon túl, hogy kérjük az emberektől, hogy lehetőségeikhez mérten enyhítsenek a kórház helyzetén, adományuk egyben erkölcsi kiállás is. Annak demonstrálása, hogy szükségesnek tartanak egy jól működő egészségügyi intézményt itt, elérhető közelségben. A képviselő úr állításával szemben a kórház adóssága a drákói intézkedések hatására nem nő tovább."

A holland testvérvárosi látogatásról a polgármester megjegyzi: a látogatásra feleségével együtt kapott meghívást. „Úgy vélem, hogy egy ilyen távoli hivatalos protokollprogramra igénybe vehető a hivatali gépkocsi. Hollandiában a képviselő úr is jelen volt, feleségével és két gyermekével együtt.

Arra már bizonyára nem emlékszik, hogy mandátuma idején a Heumen és Sinzing testvérvárosok látogatására mindannyiszor ő is a hivatali gépkocsit és sofőrt vette igénybe, mint ahogy arról is keveset tudnak az olvasók, hogy az elmúlt ciklusban szocialista országgyűlési képviselőként ellátandó feladatait rendszeresen Csorna adófizetőinek pénzéből fenntartott hivatali gépkocsi és sofőr igénybevételével látta el."

Olvasóink írták

  • 10. Ferike 2008. június 09. 23:47
    „He he!
    Hülye fidesz imádók. Azt kapjátok amit érdemeltek!
    Arról miért nem beszéltek, hogy Áder mit tett Csornáért mikor a parlament elnöke volt?
    He?
    Nincs termál, Kórház mentés helyett kormány szidalmazás, érdemi munka(ostobább elvakultabb fideszeseknek, hogy értsék: eredmény!) helyett politikai lózungok, "oszt" lehet irigyelni Kapuvárt!
    Hülye banda!”
  • 9. Lacikó 2008. június 04. 21:21
    „NA NEMÄ!EGYIK KUTYÁBB A MÁSIKNÁL.Aki olyan dolgokkal 1-et értett amit ez a zsebes meg a gyurcsánykaka kitalált,az is takarodjon.Menjen vissza állományba,mert nem igazság,hogy ilyen katonásdit játszók nyugdíjba mennek,aztán röhögnek a markukba.Szerintem olyan a város politikusokkal,mint sör tejszínhabbal.Szar!!!”
  • 8. naprakész 2008. június 04. 19:48
    „Egyetértek alapival. Papp Józsefnek már nem hisznek a csornaiak. Sőt, ha ő valakit szid, mint például most dr. T.Gy.-t, az szimpatikussá válik. Az emberek nem azt gondolják, hogy na, ez a Józsi jól megmondta, igaza van, hanem pont ellenkezőleg. Miért dumál ez még mindig?
    Úgyhogy alapinak igaza van, jöhetne egy új MSZP-s arc Csornán. Papp Imre tényleg jó lenne a Jóska helyett.”
  • 7. ÁMBÁR 2008. június 04. 16:53
    „A kpviselőket jól pofán kéne verni, mi za hogy egy protokolprogramra az adófizetők pénzéből megy el??? Üzleti ügyben megy, akkor minek oda a gyereke és a felesége? Ingyen út, mi, majd adok én nektek sz*rháziak!
    Ezért van ennyi hiány, mindegyik a saját érdekeit nézi, olcsójánosok, mind le kell váltani őket, mert tönkreteszik az országot! Papp is mit csinált, mit tud felmutatni, amire Csorna lakossága büszke lenne? Semmit! Papp egy senki, úgy mint a többi "nagyratartó" egyén! Ne aggódjatok m*cskok választáshoz érünk, és meglátjuk ki nevet a végén! :)”
  • 6. alapi 2008. június 04. 14:20
    „Papp J. miért támadja a mostani vezetést? Miért szól bele? Ha valaki az ő idejében kriziált, az egyszerre politikai támadás volt. Ő már levitézlett, maradjon csendben. És engedje érvényesülni a maáik Pappot.”
  • 5. sziszifusz 2008. június 04. 13:47
    „Uraim mindenki megtette a tétjét?
    Van még iszap valakinél?”
  • 4. alapi 2008. június 04. 13:29
    „Nevetséges, hogy pont Papp J. beszél becsületről, tisztességről. Becsület terén a mostani polgármesterrel egy napon sem lehet említeni, ég és a föld a különbség. Papp J. már bizonyította, milyen felelősséget érez a városért az elmúlt 12 évben. Ő aztán tudta, hol a helye a városi, azaz a közpénzeknek. Miért is nevezik a csornaiak Zs...-es Jóskának?
    A szocialisták észrevehetnék, hogy Papp J. már nem hiteles ember. Jobban tenné a csornai a szervezet, ha a másik Pappot, Papp Imrét engedné előbbre. Őt jobban szeretik az emberek.”
  • 3. demeter 2008. június 04. 10:06
    „arról még nem olvastam, hogy hány képviselő ajánlotta fel egy havi tiszteletdíját a kórház megsegítésére ...”
  • 2. László 2008. június 04. 08:05
    „Vihar egy pohár vízben Uraim!

    Nem ez a lényeg...

    -Út.
    -Munkahely.
    -Fürdő.
    -Kiadáscsökkentés.
    -Bevételnövelés.
    -Civil szervezetek.

    Ebben a sorrendben.
    Nem ám má´ hogy nem látjátok!
    Akkor meg?!”
  • 1. tamo 2008. június 04. 05:56
    „Azok akik tönkretették az országot és a sáját városuk kórháza ellen szavaznak na azok a jellemtelen,gerinctelenek ne szóljanak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menekülőút: bezárták a telephelyet

Kapuvár - Ötven százalékkal kevesebb állami támogatás kerül a szociális foglalkoztatókhoz. A… Tovább olvasom