Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Pályafelújítás helyi összefogással Szanyban

Szany - A helyiek, sportolók és sportbarátok összefogásával felújítják a sportpályát.

A munka a terület mély talajlazításával, ˝homokbelövéssel˝ kezdődött. Ez utóbbi folyamattal közel 800 ezer darab, két-három centiméter átmérőjű, 15–20 centiméter mély lyukat alakítottak ki. Ezeken keresztül 50 köbméternyi homokot juttattak a fű alá. Azt szeretnék elérni, hogy nagyobb esőzés idején a csapadékot a talaj elszívja. Vásároltak 180 négyzetméternyi gyeptéglát is, amit aztán a szanyiak fektettek le. Elkészült a pálya körül a teljes korlátrendszer, és kihelyeztek padokat is. A kapuk mögé új labdafogók kerültek és két új kispadot is felállítottak.

Társadalmi munkában akáckerítés készült a pálya körül, szlovák testvérkapcsolatuknak köszönhetően pedig eredményjelzőt kaptak ajándékba.

Elkészült a pálya körül a teljes korlátrendszer, és kihelyeztek padokat is. A kapuk mögé új labdafogók kerültek és két új kispadot is felállítottak.
Az eddigi munkák 2 és fél millió forintba kerültek. Több szakértői vélemény is megerősítette, hogy a pálya egy-egy hétvégén nem bír el négy mérkőzést, ezért edzőpályáról is gondoskodniuk kell a szanyiaknak. A község településrendezési tervében a jelenlegi futballpálya melletti szabadidő- és sportterületi besorolásban lévő mezőgazdasági területet szerette volna az önkormányzat a tulajdonosoktól megvásárolni. Az adásvétel azonban meghiúsult. Másik megoldásként a sportpálya mögött, a Széchenyi utcai kertek megosztása jöhet szóba. A harmadik változat szerint a volt MHSZ-pályát kell alkalmassá tenni.

Olvasóink írták

  • 1. véleményformáló 2010. július 18. 11:18
    „Nagyon szép összefogás , tényleg . A szanyiak a sportra nagy hangsúlyt fektettek már évtizedek óta . Hihetetlen nagy népszerűségnek örvend a labdarúgás , és a teke. De a kézilabdás lányok is népszerűek , csakúgy mint a ralley szerelmeseinek létrehozott autós szakosztály.
    Gulyás Attila”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamion alatt beszakadt a 86-os - már megindult a forgalom

Szombat reggel kilenc órától délig gyakorlatilag megbénult a 86-os forgalma, mert Bősárkányon belül… Tovább olvasom