Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Óvodásöröm ötmillióból

Kapuvár - Közel ötmillió forintból új játszóteret építtetett a kapuvári önkormányzat. Ebben a hónapban még két helyen bővítik a játszótereket, de év végéig így sem kerül sor mindegyikre.
A lakótelepi óvodások legnagyobb örömére hétfőn adták át Kapuvár legújabb, szabványos játszóterét. Az új létesítmény 4,6 millió forintba került, melyből 3,6 milliót pályázaton nyert a kapuvári városháza.

A körzet képviselője, Licskai László elmondta, a lakótelep közepén lévő, elavult játszótér felújítására évek óta készülnek, ám a város költségvetésének helyzete miatt csak megnyert pályázatból tudták a szabványosítást végrehajtani.

– A lakótelep közepén nem értek véget a munkák, a szomszédos pálya labdafogó hálóját még a közeljövőben megjavítják – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

Új játszótér a lakótelepen: Három és fél milliós pályázati pénzhez egymilliót tett a városháza.
Új játszótér a lakótelepen: Három és fél milliós pályázati pénzhez egymilliót tett a városháza.

– Terveinkben szerepelt, hogy a város játszótereit felújítsuk, hiszen az uniós normákhoz való igazítást minisztériumi rendelet is előírja – mondta Kóczán Zoltán. Az alpolgármester kijelentette, november végéig még két meglévő játszóteret szeretnének az uniós normákhoz igazítani, a Felsőmező utcába négy, a Táncsics utca végére két új szabványos játszóeszközt raknak ki. A nemrég létesített Fő téri játszótér is bővül egy eszközzel.

A városi játszóterek felújítása évek óta napirenden van Kapuváron. – Az újakkal együtt huszonkét játszótere van a városnak, ám ezekből csak a három új felel meg az uniós normáknak – mondta Vertetics István. A városháza városfejlesztési irodájának vezetője azonban hangsúlyozta, még tizenkilenc helyszín vár arra, hogy szabványosítsák, melyekből vélhetően még kettőre sor kerül az idén. Ez év végével azonban letelik a szabványosítás határideje és az irodavezető szerint a nem megfelelő eszközöket el kellene bontani, hiszen – nem csak Kapuváron – az önkormányzatnak nincsen arra kerete, hogy a játszóterenkénti többmilliós felújítást saját erőből megoldja. Vertetics István szerint a szakminisztérium részéről történtek felmérések és a szakember úgy véli, ezek fényében esetleg módosítják az év végi határidőt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útzár a kertek alatt traktortilalommal

Farád - Egy lezárt önkormányzati út miatt kereste meg szerkesztőségünket Bán Lajos farádi gazda. A… Tovább olvasom