Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Otthon tizenhárommillióból tizenhat rászorulónak

Pályázati támogatás igénybevétele nélkül alakítottak ki Csornán fiatal felnőtt fogyatékosok részére napközi otthont. A költségeket részben az önkormányzat, részben a kistérségi társulás finanszírozta.
Átadták Csornán a Sziget utcai óvodaépület egy részében kialakított, fiatal felnőtt fogyatékosok nappali ellátását szolgáló intézményt, amely kistérségi keretek között működik.

Az ünnepséget a fiatalok műsora vezette be, azután pedig Papp József polgármester, a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke beszélt arról, hogy évekkel ezelőtt a Reménysugár Egyesület már jelezte igényét a napközi otthonra. Ám a megvalósításra csak azután kerülhetett sor, hogy az önkormányzatok megalakították a társulást.

A Kisalföld érdeklődésére Papp József elmondta: pályázati pénzt nem vettek igénybe a napközi otthon kialakításához, a költségeket részben az önkormányzat, részben a kistérség finanszírozta. A kivitelezés 13 millió forintba került. Az épület mintegy kétharmadát a napközi otthon foglalja el, amely akadálymentesített és minden feltételnek megfelel. Egyharmad rész továbbra is az óvodáé, ahol egy csoport dolgozik. A napköziben tizenhat embernek jut hely, noha az igény máris nagyobb. A társulás elnöke hozzátette: ezzel párhuzamosan a kistérségnél megkezdte tevékenységét a támogatószolgálat. Ez a szervezet gondoskodik az ellátottak be- és hazaszállításáról, tehát nem kell tömegközlekedniük. A fiatalok többsége ugyanis Csorna környéki, a kistérségi társuláshoz tartozó településeken él.

Papp Józseftől megtudtuk még, hogy befejeződtek az építési munkák Magyarkeresztúron, ahol a volt iskola épületében – szintén kistérségi keretben – idősek átmeneti otthona készül. Tart az eszközök, bútorok beszerzése, be kell rendezni a lakószobákat és a közös helyiségeket, s be kell szerezni a működési engedélyt is, melynek szigorú követelményei vannak. Azonban a remények szerint az év végén megkezdheti működését az átmeneti otthon is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jelöltek híján nem lesz új testület

Október 1-jén 135 polgármesterjelöltre lehet voksolni a Rábaköz 59 községében. A legtöbben Barbacson, Rábacsécsényben és Pásztoriban vállalták a megmérettetést, hatan-hatan. Beledben öt polgármesterjelölt adta le a szükséges kopogtatócédulákat. Tizenkilenc faluban nem lesz verseny, hiszen ennyiben csupán egy jelöltre lehet szavazni. Tovább olvasom