Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Ötmilliós többletbevétel a társulásért

„ A szükség nagy úr” – szokták mondani. Hogy a régi mondás nem minden alap nélküli, az napjainkban is gyakran igazolódik. Így négy rábaközi falu két körjegyzőségéből jövőre csak egy lesz.
Jelenleg Bogyoszló Potyonddal, Szilsárkány pedig Sopronnémetivel alkot körjegyzőséget a Rábaközben. Ez a felállás azonban csak az év végéig lesz érvényes, azután változik a rend.

Két lakóval kevesebb

– A négy település úgy döntött, hogy a két körjegyzőségből egyet hoz létre 2005. január elsejétől Szilsárkány székhellyel – mondta Zöld Péter, utóbbi község polgármestere. – A döntést az motiválta, hogy mivel korábban a Bogyoszló–Potyond körjegyzőséghez tartozó lélekszám nem érte el az ezret, ezért kisebb volt a támogatás. A Szilsárkány–Sopronnémeti körjegyzőség pedig a jövő év elejétől kapna kisebb összeget ezer lakos alatti körjegyzőségként.

A két falu lakóinak száma kettővel marad ezer alatt. A támogatás mértékének növelése érdekében döntöttünk a négy község alkotta körjegyzőség mellett, hisz ily módon a lélekszám megközelíti a kétezret. S amennyiben a szabályozás nem változik, akkor tartósan a kedvező kategóriába tartozunk. Ez évente ötmillió forint többletbevételt jelent. Ugyanakkor az első ötmillió jelentős részét felemészti az átalakítás költsége, ám hosszabb távon kell gondolkodni.

Az új körjegyzőség létrehozásának ötlete Szilsárkány polgármesterétől származik, aki megbeszélést folytatott kollégáival az elképzelésről. Mivel elutasítóan egyik elöljáró sem lépett fel, a képviselő-testületek a huszonnegyedik órában meghozták döntésüket.

Hivatal Bogyoszlón és Szilsárkányban

Zöld Péter elmondta: Bogyoszlón és Szilsárkányban továbbra is megmarad a polgármesteri hivatal, Potyondon és Soporonnémetiben pedig a hét minden napján egy ügyintéző fogadja a helybelieket. Hetente egy alkalommal a körjegyző mindegyik településen fogadóórát tart. A körjegyzői állásra pályázatot írnak ki, a kinevezéshez a négy képviselő-testület együttes döntése szükséges.

Az együttműködés kiterjeszthető

Arra a kérdésre, hogy az iskolákat érinti-e a változás, Zöld Péter nem tudott válaszolni. Annyit azonban személyes véleményként elmondott, hogy ha négy község a közigazgatás egy szeletén elkezdi az együttműködést, akkor azt valamennyi területre ki lehet terjeszteni. – Hangsúlyozom, hogy a négy polgármester közül én egy vagyok – tette hozzá.

A falu vezetője a helyi ügyekről szólva elmondta: az év hátralévő részében a Fő utcát a Kossuth utcával összekötő útszakaszt teljesen felújítják. Erre két lépcsőben ötmillió forint támogatást kaptak, és újra felcsillant a remény szélerőművek telepítésére. Szólt arról is, hogy az Országos Erdészeti Egyesület 135. vándorgyűlése alkalmából négyszáz erdészt fogadtak Szilsárkányban. Erre az alkalomra az erdészettel közösen rendbe tették a Kiss Ferenc-emlékházat és a körülötte lévő parkot.

Kránitz Lajos bogyoszlói polgármester az új körjegyzőség kapcsán elmondta: a gazdasági szükségesség követelte meg, hogy nagyobb közigazgatási egységben folytassák a tevékenységüket. Hozzátette, a települések önállósága nem változik, mindegyik községben megoldható lesz az ügyfélfogadás is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Falunapon a kistelepülésekről

A hétvégén falunapot tartottak Sopronnémetiben. A hasonló rendezvények általában a szórakozásra,… Tovább olvasom