Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Ötmillió alatt kevés az ingatlanajánlat

Kapuváron a város több pontján van önkormányzati telek. A Kisalföldet Borsodi Tamás jegyző tájékoztatta.
A Kisalföld keddi számában a rábaközi falvakban érdeklődtünk az ingatlanpiac alakulása után. Mint kiderült, noha lennének építési telkek és eladó családi házak is, érdeklődő a kisebb községekben csak ritkán akad. Most a két város, Csorna és Kapuvár önkormányzatánál tudakoltuk: tudják-e kedvezményes telekkel letelepedésre bírni a fiatalokat.
A csornai polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztályán Berzlánovichné Nagy Eszter osztályvezető úgy tájékoztatott, hogy jelenleg egyetlen telekkel rendelkezik a város. Az osztályvezető elmondta: beépítési kötelezettség elmulasztása miatt vásárolták vissza az Irinyi utcában az 1500 négyzetméteres ingatlant. Azóta hirdették már és kínálták liciten, de a 3 millió forint körüli vételárat senki nem adta meg.

– Csornán 2001-ben fejeződött be az építési telkek kialakítása és értékesítése. A Petőfi utcában tizenötöt, a Szeder utcában tizennégyet adtunk el – tette hozzá az osztályvezető. – Közben még három telket alakítottunk ki, melyek szintén vevőre találtak. Az önkormányzat tervei között szerepel újabb szociális telkek kialakítása, az előkészületeket megtettük.

Kapuváron a város több pontján van önkormányzati telek. A Kisalföldet Borsodi Tamás jegyző tájékoztatta.

– Aki Kapuváron akar letelepedni, kaphat telket az önkormányzattól – mondta. – A volt Vásártéren hármat értékesítünk, a Keleti soron nemrégiben kialakított hét telekből három kelt el eddig. A Cseresznye sori „kertvégek" szintén alkalmasak építési telkek kialakítására, úgy tűnik, igény is van rá.

Kapuváron az önkormányzati telkek 3200–4000 forintért „mennek" négyzetméterenként, ennél nem sokkal drágábban kínálják a magánkézben lévőket sem. Csornán kevés beépíthető terület van már. Sokan saroktelkek megosztásával próbálnak ingatlanhoz jutni. A hirdetésekben az olvasható, hogy egy 400 négyzetméteres ingatlanért 4 millió forintot kér tulajdonosa, az ennél nagyobb területek ára pedig hamar emelkedik néhány millió forinttal. Eladó családi házat is talál bőven, aki építkezni nem akar. Nagyságától, elhelyezkedésétől, korától függ a kikiáltási ár, de ötmillió forint alatt nemigen lehet házat venni a városban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadidőközpontot szeretne a kisközség

Szociális bérlakások épültek, idén új piactér készül, jövőre pedig a szabadidő- és wellnessközpont… Tovább olvasom