Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Öten dolgoznak járási tankerületnél

A csornai tankerület hét általános iskola fenntartását látja el. A hétből egy – a csornai – működtetése a helyi önkormányzatnál maradt. A tankerületi igazgató, Nagy Adél állítja: nagyobb problémák nélkül ment az átadás-átvétel.

Az iskolák fenntartása, működtetése tehát a tankerület feladata. Csorna mint működtető azt vállalta, hogy fizeti az általános és alapfokú művészeti iskolája rezsijét, az épületek karbantartását, illetve a technikai személyzet bérét. Nagy Adél tankerületi igazgatótól megtudtuk: a hét iskolában összesen mintegy 1800 gyerek tanul. Az intézményekben több mint 200 alkalmazott dolgozik, a tankerület munkaszervezetének öt munkatársa van. Központjuk Csornán, a Laky Döme utcai egykori munkásőrlaktanyában kapott helyet. Nagy Adél kifejtette: a helyi vezetőkkel együttműködve, nagyobb nehézségek nélkül sikerült az átadás-átvételt levezényelni. A feladatokról szólva elmondta: az iskolaigazgatók, ahogy korábban, most is az intézmények mindennapi életét irányítják. A közvetlen munkáltatói jogokat – a kinevezés és a felmentés kivételével – is ők gyakorolják beosztottjaik felett. Az iskolák napi kiadásaikhoz havonta ellátmányt kapnak a tankerülettől.

A csornai tankerület iskoláiban összesen 1800 gyerek tanul. Köztük a csornai széchenyisek.
A csornai tankerület iskoláiban összesen 1800 gyerek tanul. Köztük a csornai széchenyisek.

A tankerület vezetője kérdésünkre elmondta: valamennyi intézményvezető a jelenlegi megbízatása idejéig hivatalában marad. Annak lejártával pályázatot írnak ki, a döntés és kinevezés joga a szakminiszteré. Idén a farádi, a rábatamási és a bágyogszováti intézményeket érinti a vezetői pályázatok kiírása.

– Az igazgatókkal napi kapcsolatban vagyunk, a feladatokat igyekszünk közösen megoldani. Természetesen aktuális szakmai ügyekben kapnak iránymutatást. Most például éppen ilyen az első osztályosok beíratása. Az önkormányzatokkal is jó a kapcsolatunk, a települések ugyanis annak ellenére, hogy már nem fenntartók, figyelemmel kísérik iskoláik sorsát. A segítségükre számíthatunk. Az is cél, hogy az intézmények továbbra is aktívan kivegyék részüket a közösség életéből. Törekszünk arra, hogy amint korábban is, a kulturális élet bástyái legyenek egy-egy településen, így Csornán is – fogalmazott Nagy Adél.

Olvasóink írták

  • 2. 1120 2013. február 26. 08:20
    „Kedves "öröksoproni"!
    Ezt írja: "EDDIG működtek az iskolák problémamentesen..."
    Ebből látszik, hogy ön az iskolák belső életét egyáltalán nem ismeri. EDDIG SEM volt és EZUTÁN SEM lesz "problémamentesen működő iskola". Nem bizony! Arra azonban jó esély van, hogy az új szisztéma idővel csökkenti a problémás esetek számát, illetve felgyorsítja azok megoldását! (Érzésem szerint az ön és egyes pedagógusok "rosszkedve" még 2010 tavaszán kezdődött... Ennyit erről.)”
  • 1. öröksoproni 2013. február 25. 11:17
    „"aktuális szakmai ügyekben kapnak iránymutatást" - Eddig talán nem sikerült az elsősök beíratása? EDDIG működtek az iskolák problémamentesen, a nagy államosítás óta mi szülők fénymásolunk például és egymást vigasztaljuk a magukat tartani próbáló, rosszabb kedvű pedagógusokkal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újratemették az ismeretlen áldozatokat

Ökumenikus szertartás keretében temették el szombaton a farádi evangélikus temetőben feltárt… Tovább olvasom