Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Öt ország versenyzői Rábaközben

Idén először, közép-európai zónafutamban, hazánkon kívül négy ország versenyzőit köszöntheti Rábaköz május elején a Rábaköz-kupa tereprali futamain.
Liszi László és Székely Nagy Katalin révén Kapuváron megkezdődtek a IV. Rábaköz-kupa terepraliverseny – amit egyébként a városban „zöldralinak" neveznek a várható kiállítók miatt – szervezési munkálatai.
Ahogy Liszi László, a verseny jogtulajdonosa elmondta, a tavalyi kupával szemben idén a kapuvári futam hivatalos állomása a közép-európai nemzetközi bajnokságnak. Így Kapuvárra lengyel, olasz, cseh és szlovák autókat is várnak.

Negyedszer dübörögnek majd májusban a futamokon versenyautók májusban a kapuvári terepen. Fotó: illusztráció
Negyedszer dübörögnek majd májusban a futamokon versenyautók májusban a kapuvári terepen. Fotó: illusztráció

A rendezvényközpont helyszíne az évek óta „bejáratott" KRESZ-park és a Flóra Gyógyfürdő környéke lesz. A május 11–13. közötti futamokon számos neves hazai versenyző – például az idei Dakaron részt vett Szalay–Bunkóczi páros – is bemutatkozik.

A versenyzőket és az autókat a kapuvári KRESZ-parkban közelről is megtekinthetik a technikai sportok szerelmesei.

A városháza valódi „zöldralit" tervez Kapuvárra, ennek érdekében a kiállításra várnak minden díszfa- és virágtermelőt, -forgalmazót.
A futamok után zenés és táncos rendezvények lesznek a felállított rendezvénysátorban, a jazz- és a mulatós zene kedvelői is megtalálják a nekik való programokat, ám rábaközi termékbemutatóra is készülnek a szervezők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„Háború, ahogy a családom látta

A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata, mely azzal a céllal alakult, hogy megőrizze és szélesebb… Tovább olvasom