Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Osztrák vizsgálatok a Rába-habzás okairól

Rába mente - Bécsben, az osztrák környezetvédelmi minisztériumban elemezték a Rába és a Lapincs folyók víz- és habmintáit. Kiderült: olyan anyagok gyűlnek össze a folyókban, amelyek kommunális, ipari, mezőgazdasági vagy biogén eredetűek.
A szentgotthárdi Pro Natura St. Gotthard Egyesület (Pronas) és az osztrák környezetvédelmi minisztérium munkatársai január elején közösen vettek jég- és habmintákat a Lapincs folyóból, illetve a Rábából. A vizsgálati eredményekről a napokban tartott sajtótájékoztatót a tárca, melyre a Pronas vezetőit is meghívták.

Woki Zoltán, a civil környezetvédők elnöke a Kisalföldnek arról beszélt, hogy az osztrák minisztérium továbbra is együttműködik a szentgotthárdi szervezettel. Elöljáróban elmondta: a Pronas értékesnek, de nem lezártnak tekinti a vizsgálatokat. Idézett az osztrákok megállapításaiból is.

– A minisztériumi elemzések szerint nem helytálló úgynevezett fehér és sárga habról beszélni, a két jelenséget elkülöníteni – fogalmazott. – A hab mindig fehér formában jelentkezik a víz felszínén, és az idő előrehaladtával színeződik sárgára, sárgásbarnára a partszéleken. A folyókból vett víz- és habminta összetétele vegyileg nem azonos. A lefölözött habban jelentős mennyiségű ammónium található. Olyan anyagok gyűlnek össze hosszabb idő alatt, amelyek kommunális, ipari, mezőgazdasági vagy biogén eredetűek. A hab ezért egy hosszabb időszakról nyújt információkat, a vízminta pedig csak egy pillanatnyi állapotról.

Woki Zoltán hozzátette: a barnás habot már az első bőrgyár feletti szakaszon is lehet látni, illetve a Lapincs azon szakaszán is, ahol nincsenek jelentősebb ipari létesítmények. Ezeken a helyeken nem volt kimutatható naftalinszulfonát, amelyet korábban a fő habképző anyagnak tartottak.

– Kiderült, hogy a legtöbb mintában jelentős mennyiségű szerves anyag, elhalt növényi és állati maradványok voltak – folytatta a Pronas elnöke. – A Rába és a Lapincs vizsgálati eredményei nem mutatnak lényeges különbségeket, holott az ipari termelés nagyon eltérő. A habképződés oka mindezek figyelembevételével egyértelműen nem csak a bőrgyáraknál és nem csak a naftalinszulfonátban keresendő.

A Pronas tagjai örömmel fogadták, hogy számos észrevéte-
lük, javaslatuk visszaigazolást nyert a vizsgálatok során. A bécsi minisztérium vezetői és munkatársai a civilek segítségére továbbra is igényt tartanak.

Olvasóink írták

  • 1. Cseter János 2008. február 27. 17:44
    „Tehát, ha megélik a a Rába folyó mellet lakók lehet, hogy egy újabb évtized múltán még halat is tudnak fogni a Rábából. Hiába a lassú munkához mindíg is idő kellett! A kormányunk sosem ismerte a feleősséget semmiért, most minek is törné magát polnt ezért?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthonában fogták el az elítéltet

Szárföld - A kapuvári rendőrök a hét végén otthonában fogtak el egy huszonöt éves szárföldi… Tovább olvasom