Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Összezsugorodott a vidéki könyvpiac

A rábaközi könyvpiacot ismerő szakember szerint évek óta a kilencvenes évek végi forgalom hatvan százalékán stagnál a kereslet.

A vásárlási szokásokat nemcsak az internet, hanem még a filmek is befolyásolják. A szépirodalom vásárlásának gyakorlatilag vége.

A kilencvenes évek elején kezdtem a könyvekkel foglalkozni, a forgalom körülbelül az évtized végéig nőtt, aztán jöttek a nagyobb kereskedelmi láncok és a kistelepülések könyvkereskedelmének lassan vége is lett – mondta el portálunknak Mészáros Károly. A megyeszékhely egyik legnagyobb könyváruházát is vezető szakember elmondta, a könyvvásárlás is betagozódott abba a divatba, miszerint bevásárolni csak a plázákban és a multiknál lehet. – A csökkenés szinte folyamatos volt 2005-ig, aztán beállt a jelenlegi hatvan százalékra – mondta a szakember. Hozzátette, akkoriban például Kapuvár is elbírt két boltot, mára csak egy maradt és ismeretei szerint a környező kisvárosokban is hasonló vagy még rosszabb a helyzet.

Mészáros Károly – A filmek is alakítják a könyvpiacot.
Mészáros Károly – A filmek is alakítják a könyvpiacot.

– A tavalyi és az azt megelőző évben megközelítőleg ötezerfajta könyvből valamivel több mint tizenháromezret adtunk el Kapuvárra és a kistérség településeire – mondta Mészáros Károly. A forgalom jó részét a Magyarországon ismert sztárírók és a közéleti személyiségek könyvei adják. Ezeken kívül a filmek alapanyagául szolgáló könyvek és esetleg a mozikból ismert alkotások könyv alakja népszerű.

Úgy látszik, a szülők még próbálják rászoktatni csemetéiket az olvasásra.
– A szépirodalom jobbára csak a diákok kötelező olvasmányaira korlátozódik – tette hozzá a szakember. A jellemző ársáv 1000 és 3000 forint között van, a 10 ezer forintos vagy drágább könyveket már ballagásra sem nagyon viszik el, ebben az árkategóriában már mást kap a végzős diák. A könyvvásárlási szokásokat azonban nemcsak az árérzékenység és a médiumok, hanem természetesen az internet is befolyásolja. Ahogy a boltvezető elmondta, divattá válik a netes vásárlás, még akkor is, ha a világhálón nem mindig lehet beleolvasni az éppen vásárolt könyvbe.

Egyetlen olyan szegmense van a piacnak, ahol egyelőre nem látni a nagyobb visszaesést és ez a gyermekkönyvek, mesekönyvek kereskedelme. Úgy látszik, a szülők még próbálják rászoktatni csemetéiket az olvasásra – tette hozzá Mészáros Károly. Annyit még elmondott, hanganyagokat, filmeket már évek óta nem lehet a Rábaközben eladni a másolás és a letöltés miatt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enesei iskola: Jubileum emlékezéssel, lúdtollal és spárgareceptekkel

Enese – Gazdag programsorozattal, emlékkiadvánnyal ünnepli 160. születésnapját a térség egyik… Tovább olvasom