Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Összevonások, új vezető

Üléseztek és döntéseket hoztak a régiók városainak képviselő-testületei.

Csorna: oktatási intézmények a középpontban

Fontosabb események a keddi ülésről: elfogadták a Florasca Kft. beszámolóját. Egyidejűleg a társaság kezdeményezte a közszolgáltatási díj emelését is, amit a testület jóváhagyott. E szerint június elsejétől a folyékonyhulladék-szállítás ára köbméterenként az eddigi bruttó 1448 forint helyett bruttó 1536 forint lesz.

Első olvasatban tárgyalta a testület az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek átszervezési koncepcióját. A javaslatok közül a harmadikat fogadta el. Eszerint megszűnne a Csornai Középiskola, Kollégium, Alapfokú Művészetoktatási és Általános Iskola, Óvoda. E helyett három alapfokú intézmény összevonásával létrejönne a Széchenyi István Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda a következő intézményegységekkel: a Széchenyi-iskola, a napközi otthonos óvoda és a Kerényi György művészeti iskola. További intézmények lennének a Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Kossuth Lajos Szakiskola.

A számítások szerint a racionalizálás által ebben a változatban több mint 45 millió forintot lehet a következő évtől megspórolni, de ez az összeg elérheti a 60 millió forintot is. Turi György polgármester egyebek mellett elmondta: amíg 2004-ben 174 millió forintot, addig idén 275 milliót kell normatíván felül az intézményekre költeni. Mint fogalmazott, ha az átszervezéseket nem hajtják végre, az önkormányzat még nehezebb helyzetbe kerül. Papp Imre (MSZP) és Kovács Tamás (Vidékért Egyesület) a Kerényi György Művészeti Iskola sorsáért aggódott.

Papp Imre szerint az állami normatíva csökkenése mellett a gyereklétszám csökkenését is meg kell említeni. Dr. Sipőczné Horváth Eszter, a Kerényi igazgatója az intézmény önállóságának megőrzése mellett érvelt. Hozzátette, hogy negyvenhárom éve látják el a művészeti képzést a városban. Úgy vélte, az épületük legméltóbb hasznosítása az lenne, hogy folytatódna benne a művészeti oktatás. Dr. Kristóf János (Fidesz–KDNP) hangsúlyozta, hogy az átszervezéssel megtakarítás érhető el, miközben a jó szakmai színvonalat továbbra is biztosítani kell. Horváth János Zoltánné (MSZP) megjegyezte: a gyereklétszám csökkenése nyomán várhatóan a pedagógusok számát is csökkenteni kell. Németh Balázs (Fidesz) jelezte, nem megszüntetésről, hanem szerkezeti átalakításról van szó. Kristófné Horváth Erzsébet, a Széchenyi igazgatója kifejtette: támogatja azt a racionalizálást, amely pénzt hoz.

A képviselők a Csornai Nevelési és Oktatási Központ keretében működő döri alsó tagozat megszüntetése mellett is állást foglaltak. A döri alsós gyerekek nevelésére-oktatására a Széchenyi-iskolát ajánlják fel.

Kapuvár: új vezető az ipari park élén

Kapuváron igencsak rövidre sikeredett a képviselő-testület legutóbbi ülése, ahol Hámori György polgármester elfoglaltsága miatt Németh Csóka Gábor alpolgármester vezette az ülést.

A napirendi pontok jó részében beszámolók hangzottak el. Horváth Judit igazgató a Kapuvári Kéz-Mű Kht. éves beszámolóját tárta a képviselők elé. Az igazgató hangsúlyozta: az ötvennégy dolgozóval működő kht. immár nyereséges évet tudhat maga mögött,  köszönhetően mind a megrendelések örvendetes növekedésének, s az állami támogatás mértékének. Dr.  Puhl Imre, az egészségügyi bizottság elnöke is üdvözölte a kht. munkáját, ám azt hozzátette: mindezt olyan körülmények közt teljesítik, ahol a dolgozók egy részének munkaképesség-csökkenése elérheti a negyven százalékot is.

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi munkájáról is hangzott el tájékoztató. Ennek egyik pontja az volt: a város lakossága az elmúlt évben – hasonlóan az évek óta tartó folyamathoz – hatvankilenccel csökkent. A bizottsági elnökök szerint mindez úgy, hogy szinte folyamatos a betelepülés a városba.

Az Ipari Park Kft. vezetője lemondott az ügyvezetői beosztásról, helyére – zárt ülésen – Varga Brigittát nevezte ki a testület, egyelőre ez év végéig.

Haszonits József–Turbók Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldre mennének a diákok

A kapuvári Széchenyi és a babóti általános iskolában megkérdezettek jó része Nyugatra menne dolgozni, akár úgy is, hogy kint is marad. A megkérdezett nyolcadikosok jó része a nyugati országokban képzeli el jövőjét. Még mindig a média és a jogi pálya a vonzó, de többen mennének informatikusnak is. Viszont nem nagyon találtunk szakmunkásnak készülő diákot. Tovább olvasom