Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Összefogtak és felújították a romos kápolnát Szilsárkányban

Közösségi összefogással, a helyiek adományaiból újították fel a régi temetőkápolnát Szilsárkányban. A közreműködők igazi értékmentést végeztek, hiszen igencsak lepusztult állapotban volt az épület.
A temetőkápolna megmentését Kiss József nyugalmazott csornai rendőrkapitány kezdeményezte. Sokan csatlakoztak hozzá. A kápolna múltjáról szinte semmi nem derült ki. Annyit tudni, hogy Urunk feltámadása a sírból ünnepére szentelték és a torony harangját 1925-ben készítették Sopronban. Felirata: „Megholt hívekért." A helyi legenda szerint a falu valamelyik birtokosa emeltette a falakat.

Ilyen volt, ilyen lett – A kápolna évtizedek óta elhanyagoltan állt a szilsárkányi temetőben.
Ilyen volt, ilyen lett – A kápolna évtizedek óta elhanyagoltan állt a szilsárkányi temetőben.

Az emlékezet még annyit őrzött meg, hogy egykor ravatalozóként használták, illetve mindenszentekkor hagyományosan litániát tartottak ott. Évtizedek óta aztán az enyészet kapott teret körülötte. Benőtték a bokrok, tönkrement a tető, beázott, és oltárát is szétverték az arra járó huligánok. A torony bádogján például golyószóró nyomait fedezték fel.

A megszépült kápolnát november elsején, csütörtökön adják ismét vissza a szilsárkányiaknak.
A megszépült kápolnát november elsején, csütörtökön adják ismét vissza a szilsárkányiaknak.


– Tavaly ősszel kezdeményeztem a ravatalozó felújítását – fogalmazott Kiss József. – Akiket megszólítottam, mind egyetértettek és támogatást ajánlottak fel. A Falunkért Egyesület Dobis Tibor elnök vezetésével gyűjtést szervezett, melyen háromszázezer forint jött össze. Az önkormányzat kétszázötvenezer forinttal járult hozzá a munkához. A pénz persze kevés lett volna, ha helyi és csornai vállalkozók, iparosok nem ajánlják fel segítségüket. Kedvező áron kaptunk például építőanyagot, a fuvaros ingyen szállította az árut. Szilágyi Sándor a szervezésben segített nagyon sokat, Fekete Gábor ácsmester a tetőzet teljes cseréjét vállalta el. A bádogozást Szabó Tibor végezte el, a festést Bognár Attila.

A szétvert oltárt is igyekeztek helyreállítani a helyiek. Felvételünkön Szilágyi Sándor.
A szétvert oltárt is igyekeztek helyreállítani a helyiek. Felvételünkön Szilágyi Sándor.


Júliusban kezdtük a munkát, először a bozóttól tisztítottuk meg, mert látni sem lehetett a kápolnát a növényzettől. A felújításhoz mindig jöttek segédmunkások, kőművesek, végül a helyi asszonyok takarították ki. A falakat is le kellett takarítani, mert a festmények sem látszódtak a kosztól és a pókhálótól.

Gulyás Tibor és Fekete Gábor is aktívan kivették részüket a felújításból.
Gulyás Tibor és Fekete Gábor is aktívan kivették részüket a felújításból.

A megszépült kápolnát november elsején, csütörtökön adják ismét vissza a szilsárkányiaknak, amikor a hagyomány szerint délután három órakor itt litániát tartanak. A munkában részt vevőknek újabb terveik is vannak a temetőben. A sírkert régi részét szeretnék megtisztítani, ahol számos értékes, régi sírkő található.

Olvasóink írták

  • 2. atesz1980 2012. november 02. 11:50
    „Gratulálok az összes embernek akik részt vettek a felújításban.Tavaly jártam arra és tényleg elég rossz állapotban volta kápolna,bár akkor már tisztították a sírok közti területet.Jó látni,hogy van még olyan hely ahol nem bontanak hanem értéket mentenek.Még egyszer gratulálok a falu lakóinak és az őket segítő összes embernek.”
  • 1. Köszörűs 2012. október 31. 16:04
    „Szép lett fiuk!
    Gratula!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenöt dolgozót és irodahelyiségeket vesz át a járás

Kialakult a Kapuvári járás hivatalának dolgozói létszáma. Borsodi Tamás címzetes főjegyzőtől… Tovább olvasom