Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Óra került a toronyba

Közösségi összefogással kívül-belül megszépült a farádi római katolikus templom.
Közösségi összefogással kívül-belül megszépült a farádi római katolikus templom. Az épületre csaknem 23 millió forintot költött az egyházközség, jó részét EU-s támogatásból.

Dr. Pápai Lajos megyés püspök áldotta meg vasárnap délután a közelmúltban megújult farádi katolikus templomot. A falu közepén álló, 1785-ben épített isteni hajlékot európai uniós támogatásból és a hívek adományaiból szépítették meg.

Fennállásának 220. évfordulóján újult meg a farádi katolikus templom, a szervezők szerint hatalmas közösségi összefogással. Lecserélték a tetőhéjazatot, a torony a régi bádog helyett vörösréz borítást kapott, az esővíz-elvezető csatornarendszer szintén. A szakemberek elvégezték a teljes külső tatarozást, színezést is. Belül „leporolták", kijavították a freskókat, megszüntették a repedéseket. Ugyanígy lefestették a bútorzatot és a nyílászárókat is, és elvégezték az orgona karbantartását.

A restaurálás különlegessége, hogy órát szereltettek a toronyba. A külső munkákhoz tartozik, hogy a templom körül rendbe tették a csapadékvíz-elvezető árkokat, ahol nem volt ilyen, ott alakítottak ki. Az épület körüli területet díszburkolattal látták el és elvégezték a zöldterület parkosítását.
A felújítás összesen 22,2 millió forintba került, amiből 16,7 milliót Sapard-pályázaton nyertek a farádiak. A fennmaradó részt a hívek adták össze, akik a munkálatokból is kivették a részüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy generáció a tudomány szolgálatában

Vannak famíliák, ahol az elődök által megkezdett út kötelezi az utódokat. Ilyen a Ballagi család is, amelyben a XIX. században Mór volt az első „üstökös", aki nyelvészként lett híressé. Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári kórház igazgató főorvosa büszke őseire, s vallja is: a név kötelez. A Kisalföldnek arról beszélt, milyen az, ha valakinek például öt akadémikus található a felmenői között. Tovább olvasom