Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Önrészhez tartalékolnak Tárnokrétin

A közösségteremtő és -erősítő rendezvények szervezésére sok energiát fordít a tárnokréti önkormányzat. Úgy látják, a helyiek igénylik is az együtt töltött órákat.

Megtakarított pénzzel zárta az elmúlt évet a tárnokréti önkormányzat. Bevételhez jutottak például abból, hogy a község tulajdonában lévő fákat értékesítettek. Molnárné Boros Katalin polgármester szerint a pályázatokhoz így tudják majd biztosítani az esetleges önrészeket.
A közelmúlt fejlesztéseiről a polgármester elmondta: közművelődési érdekeltségnövelő pályázatuk sikeres volt, amiből mobil garázst állítottak fel a kultúrház udvarán. Az önkéntes tűzoltó-egyesület felszereléseit helyezték el az épületben, mivel eddig szertáruk nem volt. A közmunkapályázaton is eredményesen szerepeltek, így egy alkalmazottat foglalkoztat az önkormányzat.

– Az új képviselő-testület egy fiatal, tenni akaró csapat lett. Közülük többen aktívan tevékenykedtek már az elmúlt hónapok alatt is. Közösen csinosítottuk, szépítettük például falunkat. A község központjában, a játszótéren adventi koszorút állítottunk fel, minden vasárnap ott gyűltünk össze. Szintén a játszótéren helyeztünk el egy nagyméretű, téli képeslapot, virágtartó biciklit és kisvonatot, valamennyi egyébként alpolgármesterünk, Kónya Edina kreativitását dicséri – idézte fel az év végi heteket Molnárné Boros Katalin.

Nagy sikerrel adták elő a Lúdas Matyit a helyi fiatalok az idősek napján.
Nagy sikerrel adták elő a Lúdas Matyit a helyi fiatalok az idősek napján.

A megyei könyvtártól is kapott a falu támogatást, amiből négy rendezvényt tudtak megszervezni, ezekkel is gazdagítva Tárnokréti kulturális életét. A falunapon, az idősek napján, a kézműves-foglalkozáson, a Mikulás-délutánon szórakoztató programokkal várták a vendégeket. Az idősek köszöntésén például helyi fiatalok a Lúdas Matyi című darabot adták elő. A programnak nagy sikere volt, a szomszédos Rábcakapi idősek napján is bemutatták. A polgármester megjegyezte: köszönet illeti a résztvevőket, akik több mint egy hónapon keresztül áldozták fel szabad estéiket a próbákra.

– Külön köszönet jár Nagy Ferencnek, falunk helytörténeti kutatójának, aki a darabhoz kellékeket kölcsönzött. Azt hiszem, valamennyi rendezvényünk közösségépítő volt – fogalmazott Molnárné Boros Katalin. – Ugyanebbe a sorba tartozik évbúcsúztató szilveszteri mulatságunk is, melyet a kultúrházban tartottunk és amelyen hatvanan köszöntöttük együtt az új esztendőt. A decemberi programok egyébként megerősítették a hitemet, hogy a tárnokrétiek igénylik a közösen eltöltött órákat.

A tárnokréti legények az aprószentjárás hagyományát is felelevenítették.
A tárnokréti legények az aprószentjárás hagyományát is felelevenítették.


A polgármester a tervek között említette az önkormányzati utak és járdák felújítását, a temetőben illemhely kialakítását, esetleg a kerítés felújítását. Továbbra is szeretnék a játszótér melletti üres telket megvásárolni, és ott egy szép parkot létrehozni. A célok megvalósításához ezután is számítanak pályázati támogatásokra. „Bízom benne, hogy az új testület továbbra is aktívan kiveszi a részét a munkából, és abban is, hogy kis falunkban még jobban össze tudjuk hozni az embereket a közös programokkal" – jegyezte meg Molnárné Boros Katalin.

Aktív tűzoltók
A helyi önkéntes tűzoltók aktív csoportot hoztak létre. Lehet rájuk számítani, segítenek minden munkában. Több versenyen is sikeresen szerepeltek. Fertőendréden a lánycsapat, Zalaszentivánon, országos versenyen a lányok és a fiúk is szép eredményt értek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtakarítás a fűtőműben

A téli tavaszban nyolc-tíz százalékos a megtakarítás a kapuvári távhőszolgáltatónál. Tovább olvasom