Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Önfenntartó gazdaságot akarnak

Kertészet, tyúkfarm, tésztagyár, savanyítóüzem működik Rábaszentmihályon, önkormányzati tulajdonban. A Start-közmunkaprogramon keresztül fejlődik a gazdaság.

Példaértékű és talán országosan is egyedülálló az, amit a rábaszentmihályiak a Start-közmunkaprogramon keresztül felépítettek. Az önkormányzati gazdaságot már nem lehet csak kertészetnek nevezni, hiszen több lábon állnak. Van tyúkfarmjuk, tésztagyáruk és rövidesen elkészül savanyítóüzemük is. A község polgármestere szerint nincs messze az az idő, amikor teljesen önállóan, önfenntartóan, állami segítség nélkül is működtetni tudják.

Rábaszentmihályon jelenleg öt fóliasátorban termelik a zöldségféléket, az egyik fűthető és mindegyikben kiépítették a csepegtetős öntözőrendszert. Kutakat fúrtak, a vizet egy medencébe gyűjtik, így meleg vízzel öntözik növényeiket. A szabadtéri termesztéssel együtt hat hektáron dolgoznak. Jelenleg tizenhárom foglalkoztatottja van a gazdaságnak, de szezonban a létszám eléri majd a huszonhármat is. Tésztaüzemük elkészült, építettek üvegházat és augusztusban savanyítójukban is megkezdik a termelést. Portékájukat Szentmihály ízei szlogennel viszik a piacra.

Keresik a falu áruját. Ahogy Horváth Gábor polgármester megjegyezte: tésztából például nem tudnak elegendőt előállítani. Igyekeznek tehát folyamatosan fejleszteni, hamarosan például a tyúkállományt szeretnék megháromszorozni, így ezer fölötti lesz a létszám.


– Amikor elindult a Start-közmunkaprogram, még nem gondoltuk, hogy három év alatt ilyen szintre jutunk el – fogalmazott Horváth Gábor. – Természetesen még szükségünk van a mankóra, azaz az állami segítségre, támogatásra. A végső cél azonban az, hogy egy önálló kis gazdaságot alakítsunk ki, ahol a dolgozók állandó munkát és rendes fizetést kapnak. Nem állunk már messze ettől. Nagy sok múlik azon, hogy a 2014–2020 közti időszakban milyen fejlesztési forrásokat tudunk majd felhasználni.

Szentmihály ízeire tehát nagy a kereslet. Boltokba, vendéglőkbe szállítanak és sokat eladnak piacon is. Arra törekednek, hogy minél egészségesebb termékeket állítsanak elő, ezért a kézi munkát részesítik előnyben. Nem használnak például gyomirtókat, csak kapát.
– A továbbiakban azt a formát kell majd megtalálnunk, amiben a leghatékonyabb lehet a működésünk. Ehhez azonban kormányzati szándék is kell. Abban például, hogy portékánkat úgy értékesíthessük, mint a kistermelők vagy az őstermelők. Jelenleg ugyanis mint önkormányzat, áfakötelesek vagyunk. Még így is azonban versenyképesek az áraink a multikkal szemben. Ráadásul nálunk semmi sem műanyag, minden természetes. Úgy, ahogy nagyszüleink idejében – tette hozzá Horváth Gábor.

Konferencián is bemutatkoztak
A falu erőfeszítéseit országos szinten is elismerik. Ezt bizonyítja, hogy a Magyar Önkormányza- tok Szövetsége „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, a helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel" címmel rendezett konferenciát a településen a napokban. Horváth Gábor negyven polgármester kollégájának mutatta be módszereiket, gazdaságukat. 
 

  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most egyhangúlag elfogadták

Második körben tárgyalta és ezúttal el is fogadta a képviselő-testület az önkormányzat 2013-as… Tovább olvasom