Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Önálló úton a művészeti csoportok

Nem lesz mezőőri szolgálat Kapuváron, erről döntöttek a képviselők hétfői ülésükön. Emellett megtárgyalták a város közoktatási és közművelődési helyzetét és minőségirányítási programját.
Idei munkatervük pontosításával kezdték hétfői ülésüket a kapuvári képviselő-testület tagjai. Ezután a mezőőri szolgálat felállításának lehetőségéről tárgyaltak. A továbbiakban a város közoktatási és közművelődési helyzetét tekintették át és az informatikai stratégiáról határoztak.
Vertetics István, a városfejlesztési iroda vezetője a képviselőknek a mezőőri szolgálat felállításáról szóló napirend kapcsán elmondta: korábban kérdőíven kérték ki az érintett gazdálkodók, földtulajdonosok véleményét arról, szükségesnek tartják-e a szolgálat létrehozását és hajlandóak-e erre áldozni évente 1173 forintot hektáronként. A beérkezett válaszokból az derült ki, hogy a termelők nem igénylik a szolgálat munkáját és fizetni sem akarnak. A felmérés alapján a városatyák úgy döntöttek, hogy a mezőőri szolgálat felállítása egyelőre nem időszerű.

Minőségirányítási tervek

A továbbiakban Kapuvár közoktatási feladataival és az intézményhálózat működtetésével kapcsolatos fejlesztési tervet vizsgálták felül a képviselők. Vinkovics József oktatási felügyelő azt hangsúlyozta a testület előtt, hogy a 2000 júniusában elfogadott koncepció elképzeléseit megvalósították, így tervszerűen hajtják végre a taneszközbeszerzést, biztosítják a pedagógus-utánpótlást, jól működnek társulásaik és az intézmények külső-belső felújítására is jelentős összegeket fordítottak. A testület elfogadta a település közoktatásának minőségirányítási programját is, amelyre a közoktatási törvény módosítása miatt volt szükség. Lényege, hogy a fenntartó önkormányzat koncepciójával összhangban a közoktatási intézmények is kötelesek elkészíteni saját minőségirányítási tervüket január 31-ig. Vinkovics József szerint fontosak ezen programok, amik a szakmai ellenőrzést is lehetővé teszik.

Ötleteket, javaslatokat várnak

Az oktatási felügyelő beszámolt a közelmúltban megalakult munkabizottság tevékenységéről is, amely a város közművelődését tekinti át. A plénum januári ülésén először a jelenlegi helyzetet elemezte, majd az elképzeléseket foglalta össze. Eszerint a Rábaközi Művelődési Központban az irodalom népszerűsítése példamutató, a „nagytermi", azaz színházi rendezvények látogatottsága viszont csökkent. A művészeti csoportok is önálló „útra tértek", vagyis elhagyták a művelődési központot: a fúvósok, a néptáncosok és a versmondók is máshova helyezték székhelyüket.
Hámori György – aki szintén tagja a munkabizottságnak – arra kérte a civil szervezeteket, hogy ötletekkel, javaslatokkal járuljanak hozzá a közművelődési koncepció kialakításához.

Tizenkét pont az uniós munkavégzéshez

Áder Tibor, a polgármesteri hivatal informatikusa az önkormányzat informatikai stratégiájáról beszélt a képviselőknek. A jövőre vonatkozólag arról szólt, hogy a számítógépes hálózatot a következő években fejleszteni szeretnék, amelyre a költségvetési kereten túl pályázatokon is tudnak anyagi forrásokat szerezni.
A testületi ülésen szó volt a polgármesteri hivatal számára kidolgozott teljesítménykövetelményekről. Az európai uniós normáknak megfelelő munkavégzés feltételeit tizenkét pontban foglalták össze. Többek között leírták: erősíteni kell az ügyintézés szolgáltató jellegét, a technikai feltételeket, fenntartani a minőségbiztosítási rendszert és megteremteni a hatékonyabb vagyongazdálkodás feltételeit. Kiemelt szerepet szánnak az ipari parknak és az üdülőterületek hasznosításának.
A testületi ülés végén a képviselők módosították a cigány kisebbségi önkormányzattal kötött megállapodásukat. Dr. Biró Péter polgármester szerint erre azért volt szükség, mert az Állami Számvevőszék vizsgálata több hiányosságra is felhívta figyelmüket a számlakezelési és pénzfelvételi jogokkal kapcsolatban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaly októberben is jól vizsgáztak

A hazai húsüzemek közül a kapuvári volt az első, amelyik még 1965-ben megszerezte a jogot a… Tovább olvasom