Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Olcsó veszkényi telkek fiataloknak

A munkahelyek számának gyarapodása a letelepedések növekedését hozza magával Veszkényben.
A polgármester javuló kilátásokról és emelkedő gyermeklétszámról számolt be a Kisalföldnek. – Úgy vélem, az elért eredményeket a falu lakosságának összefogásával értük el – mondta Matzkó János, Veszkény harmadszor megválasztott polgármestere. A hármas szám szinte végigkíséri az utóbbi hónapok történéseiben a település első emberét, hiszen a harmadik ciklusban három jelöltből lett győztes és a képviselő-testületnek is három új tagja van.

Matzkó János véleménye szerint a falu kimaradt az országos politikai viharokból, így testületével együtt az eredményekre, a fejlesztésekre tudnak koncentrálni. – Az utóbbi években hozzáfogtunk Veszkény csinosításához. – Főtér, játszótér kialakítása, köztéri padok kihelyezése, felújítottuk a ravatalozót és büszkén jelenthetem, hogy a település minden útja átesett egy rekonstrukción – jelentette ki a polgármester. Tavaly és az idén mintegy két kilométernyi utat újítottak fel közel harmincnégymillió forint pályázati pénzből. Azt kissé keserűen jegyezte meg, hogy már évek óta pályáznak erre a keretre, de amíg tíz-húsz százaléknyi önrész volt előírva, addig nem nyertek, most az ötvenszázalékos önrész esetében azonnal megkapták a támogatást. Az útjavításra elnyert pályázat önrészére hitelt vettek fel. Annyit azonban Matzkó János hozzátett, ezenkívül nincs más hitele az önkormányzatnak.

Betelepülő és fejlesztő cégek

– Büszkék lehetünk arra, hogy a településen két nagyobb cég is működik és reményeink szerint fejlődik, de több kisvállalkozásban is dolgoznak a helybéliek és a környék településeinek lakói – mondta Matzkó János. Hozzátette, ezek a vállalkozások mintegy háromszáz embernek adnak munkát. Úgy véli, ez nemcsak a helyiadó-bevételeket növelő tényező, de hatása meglátszik a falu életén is.

Csalogatják a fiatalokat

Matzkó János
A település nyugati szélén új utcát alakított ki az önkormányzat. A Széchenyi utcában tizennégy, ezer négyzetméteres közművesített telket alakítottak ki, melyből tizenkettőt már értékesítettek.

– Szinte önköltségi áron, másfél millió forintért adjuk a területeket – mondta a polgármester. Ezek jó részét helyi és környékbeli fiatal családok vásárolták meg. A vételi szándékot erősítette a betelepülő cégek munkahelyteremtő hatása.


Több olyan beköltöző is van, aki itt kapott munkát a faluban. – Néhány éve a település eladó házait nyugatiak vették meg, felverve ezáltal az ingatlanárakat, a most kialakított telkekkel normalizáltuk ezt a helyzetet – mondta Matzkó János, aki kijelentette: örvendetes módon már csak két szabad telkük van, de ha ez a tendencia folytatódik, harminc új telket is terveznek Veszkénybe.

Növekvő létszám

A település vezetői bátran foghatnak a falu bővítésébe. Év elején közel kilencszázhúszan laktak Veszkényben, ez a létszám stagnált az utóbbi években. Matzkó János azonban örömmel jelentette ki, hogy egy éve már csoportot kellett bontani az óvodában. Jelenleg negyven kisgyermekre vigyáznak, de a betelepülő fiatalok révén vélhetően növekvő gyermeklétszámmal számolhatnak a településen. A felpezsdülő közéletet jelzi az is, hogy a nemrég harminckét fővel alakult férfi dalkör adja az ünnepi műsort a hét végi megemlékezéseken.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitatja Wittner hitelességét

Egy Bécsben élő magyar kifogásolja Wittner Mária közreműködését a kapuvári ünnepségeken. A kapuvári… Tovább olvasom