Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Nyolc-kettő a hittan javára

A kapuvári iskolások közül hitoktatásban nagyságrendekkel többen vesznek részt, mint az erkölcstanórákon.

A kapuvári és környékbeli, állami általános iskolák tanulóinak túlnyomó része a római katolikus hitoktatást választotta. A „kínálatban" megjelent a Hit Gyülekezete is.

– A 2014–2015-ös tanévre beiratkozott 98 gyermekből 82-en a római katolikus hitoktatásra, egy-egy diák az evangélikusokhoz és a Hit Gyülekezetéhez (HGY) iratkozott, ketten a református hittant tanulják.

A Páli Szent Vince-iskola növendékei – Hitükkel nem csak a heti két hittanórán ismerkednek.
A Páli Szent Vince-iskola növendékei – Hitükkel nem csak a heti két hittanórán ismerkednek.

Tizenkét tanuló szülei választották az erkölcstan oktatását – tájékoztatta lapunkat Horváth László, a Kapuvári Térségi Általános Iskola (KTI) igazgatója. A második évfolyamon sem változik a hitoktatás és az erkölcstan aránya: a 121 gyermekből 113-an a katolikus hitoktatást választották, 12-en pedig erkölcstanra járnak (egy-egy evangélikus és Hit gyülekezetes, két református). A KTI 87 ötödikeséből 63 katolikus, három evangélikus és egy református hittant tanul. Húszan járnak majd erkölcstanoktatásra. Az arányok a hatodikos tanulók között is hasonlók, a 71 tanulóból 57-en a katolikus hittant választották az egy-egy evangélikus és református mellett. Ebben az évfolyamban tucatnyian tanulják az erkölcstant. Horváth László igazgató hozzátette: a KTI minden intézményében, így a vidéki tagiskolákban is biztosított az erkölcstan tanítására képzett nevelő.

A lapunk által megkérdezett szülők fontosnak tartják a hitoktatást. Egyikük, a katolikus családban nevelkedett Áder Ferencné megjegyezte, gyermeke nyolc évig járt katolikus hittanra, ahol az oktatóktól nemcsak hitet, hanem emberi tartást is tanulhatott. Dr. Alaszné Petricz Andrea azon kevés szülő közé tartozik, akiknek gyermekét a Hit Gyülekezete oktatja a hitre. – Bibliai ismereteket kapnak itt a diákok, ami elengedhetetlen a mai világban – mondta a fiatal anyuka. Hozzátette, egész családja a Hit Gyülekezetébe jár.

Mise és litánia Kapuvár felekezeti iskolája, a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 321 diákot oktat. Törekiné Takács Beáta
helyettes intézményvezetőtől megtudtuk: a gyerekek heti két órában tanulnak hittant, emellett többek közt miséken, litániákon vesznek részt.

– Iskolánk katolikus, református és evangélikus vallásúakat vesz fel – jelentette ki.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanezer forint egy vonulás

Kapuváron a Szent Flórián-napi ünnepségen tegnap Kovács Tibor mórichidai vállalkozót tiszteletbeli tűzoltóvá avatták. Tovább olvasom