Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Nyílt levélben búcsúzik a főorvos

Nagy tekintélynek örvendett Csornán dr. Vályi Péter, a belgyógyászat osztályvezető főorvosa.
Nagy tekintélynek örvendett Csornán dr. Vályi Péter, a belgyógyászat osztályvezető főorvosa, akit még tavaly mentett föl az igazgató vezető beosztásából. Vályi doktor e hónap közepétől új munkahelyet választott, a fővárosba költözik. Ez alkalomból nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkhöz.

„ Ezúton szeretném megköszönni azt a bizalmat, amit a csornai Margit Kórház Belgyógyászati Osztályának élén eltöltött 10 éves munkám során a rábaköziek részéről tapasztaltam. Köszönöm az osztály valamennyi munkatársának azt az áldozatkészséget, odaadást, amellyel a mindennapi betegellátást az egyre nehezedő személyi és tárgyi feltételek között is segítették. Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a Kórházi dolgozóknak és a csornai képviselő-testület azon tagjainak, akik munkámat, a belgyógyászati betegellátást támogatták.

A kialakult körülmények miatt úgy kellett döntenem, hogy július 15-én elhagyom a csornai Margit Kórházat és Budapesten a népegészségügy területén dolgozom majd. Döntésemmel munkatársaim érdekeit kívánom védeni. A Margit Kórház vezetésétől kérem, hogy a lehetőségekhez képest tegyen meg mindent a belgyógyászati betegellátás személyi és tárgyi feltételeinek javításáért.

Kérem a rábaközieket, hogy a továbbiakban is bizalommal forduljanak a belgyógyászati osztály munkatársaihoz" – áll a főorvos levelében.
Dr. Krizmanich Mária Kórházigazgató főorvos a Kisalföld megkeresésére nem kívánt reagálni a Vályi doktor által leírtakra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs igény a diákmunkára

Nehéz dolguk van azoknak a rábaközi diákoknak, akik lakó- helyükön szeretnének nyári munkát… Tovább olvasom