Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Nyereményt hoztak, pénzt vittek

Engedett az erőszaknak és házalóktól vásárolt egy csornai nyugdíjas asszony a minap.
Két jól öltözött nő rámenősségükkel bírtak rá egy csornai nyugdíjast a vásárlásra. Az üzletben minden hivatalosnak tűnik, hiszen az asszony nyugtát is kapott pénzéért, de arra csak később jött rá, hogy olyan dolgokat vett húszezer forintért, amiket talán soha az életben nem fog használni. Ma már bánja, hogy így cselekedett és reméli: példáján majd mások okulnak.

– Az udvaron dolgozgattam, amikor két hölgy állt meg az utcán autóval, közölték velem, hogy valamelyik tévétársaság képviselői és a nyereményemet szeretnék átadni, engedjem be őket – idézte fel a történéseket a nyugdíjas asszony. – Tiltakoztam, mert hallottam már házalókról, akik kifosztják az öregeket, de addig-addig beszéltek, míg bejöttek a házba és a pénzemet is önként nyújtottam át nekik.
A két nő táskájából odabent különböző konyhai felszerelések kerültek elő: kézi mixergép, tálca és egy ki tudja, mire szolgáló alumíniumszett is. Ezek mind a „nyeremény" részét képezték, ám az utoljára maradt műanyag nyelű késkészletnek már ára is volt.

– Húszezer forintot kértek érte, nem akartam kifizetni, de nem engedtek, nagyon erőszakosak voltak, a végén pedig már úgy voltam, inkább kifizetem a pénzt, csak már hagyjanak békén. Úgy is lett, csak miután elmentek, döbbentem rá, hogy mekkora butaságot csináltam, hiszen ezeket a holmikat én soha nem fogom használni, nincs rá szükségem – keseregte az idős háziasszony.

„ Tudom, hogy vigyázni kell a házalókkal és én is megfogadtam, hogy nem engedem be őket, de ezek ketten annyira rámenősek voltak, hogy engedtem és fizettem."
A csornai nyugdíjas példáján talán okulnak mások és semmilyen nyereménynek vagy ajándéknak nem dőlnek be, otthonukat nem tárják ki idegenek előtt. Történetünk szereplője még a szerencsések között van, hiszen nap mint nap hallani olyan esetről is, hogy házalók, kihasználva az idősek jóhiszeműségét, még ki is rabolják őket.

Futnak a pénz után

Miután édesanyja „megcsinálta a vásárt", fia másnap felhívta a kapott nyugtán szereplő budapesti cég telefonszámát. Udvarias férfihang jelentkezett, aki csodálkozott az eseten, mert mint mondta: kollégáikat nem ilyen módszerekre oktatják. Ígéretet tett arra, hogy a kifizetett húszezer forintot haladéktalanul visszaküldik a csornai címre, ám a pénz eddig nem érkezett meg.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivágják a veszélyes nyárfákat

A felújítási munkák, valamint balesetveszély miatt kivágják a csornai sportpálya hatvanéves… Tovább olvasom