Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Növelnék a lakosság lélekszámát

Fehértó önkormányzata növelni akarja a lélekszámot. A fiatalok érdekében házhelyeket alakítanak ki.
Fehértó megszépült. Az utak mentén, oszlopokon nyíló virágok szép látványt nyújtanak faluszerte. A település vezetői azonban nem csak a ma látványosságaira gondolnak, amikor a közösség dolgairól határoznak.
– Fehértón az önkormányzati politika része a település lélekszámának növelése – mondta Tóth Alice polgármester. – Ennek érdekében tizenegy építési telket értékesítettünk egyenként 600 ezer forintért, a kereslet-kínálat szabályait figyelembe véve. A „középosztálybeli" fizetőképes fiatalokat céloztuk meg, akiknek komolyak az építkezési, letelepedési szándékaik.

Az ezer négyzetméteres házhelyekre hároméves beépítési kötelezettséget írtunk elő, s alig háromnegyed év alatt mindegyik elkelt. Még Ózdról, Oroszlányból, Győrből és környékéről is jöttek vevők. Újabb építési területet jövőre kívánunk értékesíteni.
Fehértó nem tagja a többcélú kistérségi társulásnak. Tóth Alice ekképpen magyarázza a kívülmaradás okát:

– Az önkormányzat a jövőre épít, és egészséges korösszetételű falut szeretne kialakítani. Ennek letéteményese a helyi oktatási intézmény. Ha beléptünk volna a társulásba, akkor az alacsony gyereklétszám miatt fel kellett volna számolni az iskolát, miként történt ez más településeken is. Kétségtelen, hogy átmenetileg elestünk bizonyos anyagi előnyöktől, de meggyőződésem, hogy hosszú távon helyes döntés született.

A nehéz időszakot átvészeltük, hisz összesen 2,6 millió forinttól estünk el a közoktatás terén, de ha ezt összevetem azzal, ami a mérleg másik serpenyőjében van, nevezetesen, hogy a jövőt építjük, akkor a 2,6 millió forint elhanyagolható. Örömmel teszem hozzá, hogy a kiscsoportba már 11 óvodás jelentkezett, tehát túl vagyunk a holtponton. Az önkormányzat nemrég saját erőből vásárolt egy új Mercedes kisbuszt, amellyel az óvodások utaznak Bezire pedagógus kíséretében.

Fehértón folyamatban van az orvosi rendelő teljes felújítása, akadálymentesítése a megyei területfejlesztési tanács támogatásával. Tavaly elkészült a járda a falu főutcáján a templomtól a temetőig. A következő ütemben a Rákóczi utcában épül új járda.
A fehértói önkormányzat nem szed iparűzési adót, a helyi vállalkozókat akarják segíteni. Ellenben a pályázati lehetőségeket igyekeznek kihasználni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dísztök búza helyett

Angliai és holland piacra termelnek dísztököt a rábaközi gazdák. A jó gabona- és kukoricatermő földekbe hét évvel ezelőtt került az első cucurbita, és azóta is népszerű. A hozzáértők azt mondják: magasabb ráfordítással és több munkával ugyan, de tisztesebb hasznot hoz, mint a hagyományos növéynek. A termés holland és angol háziasszonyok nappaliját is díszíti. Tovább olvasom