Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Nosztalgia a határban

A hétvégén hagyományteremtő szándékkal az egykori kézi aratásokat idézték fel kitűnő hangulatban Csorna határában. Ismét előkerültek a régi szerszámok, a kaszák, a kötözőfák és a sarlók.
Korosan, de frissen: A legidősebb kaszás, Pintér Imre.
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület és a helyi gazdakör szombaton nosztalgiaaratást rendezett Csornán. Az aratók kora délután a Széchenyi téren gyülekeztek, majd hintókra, lovas kocsikra szálltak és elindultak a város határába.

Elbeszélt emlékek

A kezdésre népes közönség gyűlt össze az aratás helyszínén, majd közösen elénekelték a Himnuszt, azután dr. Turi György, a gazdakör elnöke mondott emlékidéző beszédet. Kifejtette, hogy a paraszti világban az aratás a legjelentősebb, a legnehezebb és egyben a legmagasztosabb munkafolyamat volt, hisz akkor derült ki, hogy meglesz-e a mindennapi kenyér. Saját emlékeire hagyatkozva beszélt az egykori aratást követő betakarításról, csépléstől – csornaiasan a „masinálásról" – meg arról, miként rakták a „szürűn az asztagot".

Rendet vágott a képviselő

Áder János, a térség országgyűlési képviselője szóba hozta, hogy gyermekkorában a kombájnok mellett „leíróként" vette ki a részét a legnagyobb nyári munkából. A beszédek után Szakál Gyula atya megáldotta a terményt és egy kupica aratópálinka elfogyasztását követően a farádi Balogh Gyula „rajtjelére" elkezdték a munkát a csornai, farádi és rábapordányi, többnyire idősebbek alkotta aratóbrigádok. Közben eleget téve az invitálásnak, Áder János is kaszát fogott. A jelenlévők árgus szemekkel figyelték, milyen rendet vág a képviselő, végül elismeréssel nyugtázták, hogy nem látszott túl idegennek kezében az ősi szerszám. Később Áder Jánoshoz hasonlóan cselekedett Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke, sőt, néhányan a nézők köréből is.

Marokszedők és kötözők

A politikusoknál azért jóval gyakorlottabban forgatták a szerszámot a többiek, köztük – korát meghazudtoló frissességgel – a nyolcvannégy éves rábapordányi Pintér Imre, akivel már a korábbi években is találkoztunk nosztalgiaaratáson. Tették a dolgukat a marokszedők és a kötözők, s a jó hangulatot jelezte, hogy itt-ott felhangzott egy-egy régi nóta is. Munkához láttak a gereblyézők, aztán az aratók kepébe rakták a levágott és kévékbe kötött gabonát. Akkor már Füzi Vilmos, Horváth Péter és Kóczán Imre jóvoltából megszólalt a zene is, csinos hölgyek pedig pogácsát kínáltak a programon részt vevőknek. Befejezésül Áder János emléklapot adott át a brigádok tagjainak, akik a jövő évi ismétlés reményében tették le a szerszámot és hazaindultak. A rendezvény este aratóbállal folytatódott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkentenék a téesztagok számát

A részjegyek értékének megemelése kapcsán aláírásgyűjtés indult a csornai Petőfi Mezőgazdasági… Tovább olvasom