Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Nemzetközi tábor Sinzingben

Nemzetközi kézművestáborban vehettek részt csornai diákok,
ahol német és francia társaikkal együtt alkothattak.
Tizenkét diák és két kísérő, Kerese Pálné és Németh Klára látogatott nyár végén Sinzingbe, Csorna német testvérvárosába az Európai Kapcsolatok Egyesülete szervezésében. A cél elsősorban a német- és angolnyelv-tudás fejlesztése és a minél több és szebb kézművesmunka elkészítése volt.

Vegyes csoportokban

A széchenyis és hunyadis diákok pedig nem vallottak szégyent e téren. Kenese Pálné hangsúlyozta, rengeteg kreativitást igénylő foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Akvarelleztek, gyöngyöt fűztek, agyagoztak, kosarat fontak, pólót festettek, sapkát varrtak és a háromdimenziós kép készítését is elsajátították a diákok.

A foglalkozásokon vegyes csoportokban dolgoztak, így munka közben szinte észrevétlenül fejleszthették nemcsak kézügyességüket, de nyelvtudásukat is.

Segítőkész fogadók

A gyerekek elmondták, rengeteg élményt szereztek Sinzingben és ebben a fogadó családoknak is nagy szerepük volt:

– Nagyon segítőkészek, kedvesek voltak, mindenben megpróbáltak a kedvünkre tenni. Ha megkértük őket, kijavították nyelvtani hibáinkat is. Érdekes, izgalmas programokat szerveztek nekünk, hogy minél emlékezetesebbé tegyék számunkra a kint töltött időt – mesélték a gyerekek.

Jövőre a franciák szervezik

Jövőre a franciák szervezésében folytatódik az immár hagyományosnak számító kézművestábor, ahol az alkotások mellett talán új barátságok és diákszerelmek is születnek majd. Csakúgy, mint idén Németországban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a Menekülés hídját

A tiroli hagyományőrzők díszsortüze után, az andaui fúvószenekar kíséretében adták át vasárnap délután az újjáépített andaui hidat. Az egykori „Menekülés hídját” Josef Wally andaui polgár szervezésében az osztrák szövetségi honvédelmi minisztérium és a burgenlandi katonai parancsnokság segítségével újították fel. Tovább olvasom