Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Nem tudott belépni a társulásba

Többször is írtunk a Csornai Többcélú Kistérségi Társulásról, ezzel kapcsolatban Zöld Péter, Szilsárkány első embere kért szót.
Többször is írtunk a Csornai Többcélú Kistérségi Társulásról. Májusban  arról számoltunk be, hogy a társulási tanács elfogadta az idei költségvetést, két nappal később pedig egy véleménycsokrot tettünk közzé néhány tagtelepülés polgármesterétől. Ezúttal Zöld Péter, Szilsárkány első embere kért szót.

„Ezek után én sem lehetek szótlan..."

– Úgy gondolom, hogy egy kívül rekedt község polgármestereként én sem lehetek szótlan. Jelzem, hogy a jogszabály megjelenésekor kétkedve, de az összefogás erejében bízva vártam a történéseket – kezdte Zöld Péter.

Végül azt kapta, amire számított?

– Sokat nem csalódtam. A jogszabály az alapfokú oktatásra helyezte a hangsúlyt a társulás létrejöttekor. Így először egy, a térség közoktatási helyzetét elemző tanulmányt kellett megismernem. Ebben az egyetlen következtetés az volt, hogy térségünkben az oktatás színvonaltalan kisiskolákban folyik. Ezt nem tudom elfogadni. Ellenben azt igen, hogy a közoktatás a jelenlegi kis létszámú osztályokban nem finanszírozható. Ám ezt hivatalosan még senki sem mondta ki. Belátható, hogy a közoktatás átszervezésre szorul, de meg kell jelölni a valós okokat.

A tőlünk nyugatabbra fekvő országokból vett példák, amelyekre hivatkozni szoktak – nevezetesen, hogy nincs minden településen iskola –, igazak, de azt is tudjuk, hogy ott milyen feltételek között utaznak a tanulók. Náluk iskolabusz áll a gyerekek rendelkezésére. Úgy vélem, hogy az egész országot érintő átszervezést, melynek következtében több száz tanoda szűnhet meg, legalább két területen körültekintően kell előkészíteni. Egyrészt meg kell oldani a gyerekek biztonságos közlekedését, másrészt számolni kell a közalkalmazottak munkanélküliségével.

– Önök létrehoztak egy iskolafenntartó társulást Bogyoszlóval, megoldották a gyerekek utaztatását, a kistérségi társulásból mégis kimaradtak. Miért?

A visszautasítást nem indokolták semmivel

– Az előbb elmondottak figyelembevételével arra az elhatározásra jutottunk, hogy az első határidőig – 2004. június 30. – nem lépünk társulásra. Időközben megismertük a szervezet alapszabályát, s miután megoldottuk iskolánk gondjait, a 2004. szeptember 30-i határidőig jelentkeztünk a kistérségi társulásba. Ott azonban úgy döntöttek, hogy ennek a közösségnek nem lehetünk tagjai. Hát így is ki lehet ebből maradni.

A társulás tagjai mivel indokolták a döntést?

– Nem indokolták. Az viszont meggyőződésem, ez az eljárás nem egyeztethető össze sem a jogalkotó szándékával, sem a jog szellemével, de annak betűjével sem. A jogorvoslat lehetőségét keresem, és amennyiben a társulásban felosztásra kerülő pénzből részesedünk, képviselő-testületünk megvizsgálja annak lehetőségét, hogy abból tud-e felajánlani a Margit Kórház céljaira, hiszen ennek az intézménynek a fenntartása is közös felelősségünk.


A jogszabály egyértelműen kimondja...

Megtudtuk, hogy a szilsárkányiak felvételét ellenző település Rábatamási volt. Szabó István polgármester kérdésünkre kijelentette: képviselő-testületüknek az az álláspontja, hogy addig nem támogatják Szilsárkány felvételét, amíg a közoktatás helyzete nem tisztázódik a környéken. Ez az időpont várhatóan az új tanév kezdete lesz.
Papp József, a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke érdeklődésünkre elmondta: a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy úgy lehet valamely település a többcélú kistérségi társulás tagja, ha a csatlakozási szándékot a saját képviselő-testülete minősített többséggel kimondja. Ugyanakkor a társulást alkotó települések önkormányzatai-
nak képviselő-testülete ehhez szintén minősített többséggel hozzájárul. Ebben az esetben egy olyan képviselő-testület van, amelyik nem támogatta Szilsárkány belépését, s ennek hátterében a közoktatás-szervezéssel kapcsolatos vita áll.

– A kistérségi társulás valamennyi tagjának érdeke, hogy növekedjen a szervezet – fűzte hozzá Papp József. – A társulás elnökeként mindent megteszek azért, hogy az ilyen konfliktusokat elsimítsam, hiszen az volt a jogalkotói szándék, hogy minél nagyobb taglétszámmal jöjjenek létre a társulások. Az állami támogatásnak is az a célja, hogy motiválja a még kívül lévőket a belépésre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc pályázó két kapitányi helyre

Kapuvár és Csorna rendőrkapitányi posztjaira nyolc pályázat érkezett. Döntés egy hét múlva. Tovább olvasom