Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Nem szállnak fel többet a verebek

A szombat esti programmal véget ért Csorna egyik legnagyobb rendezvénysorozata, a 2006-ban indult Verébfesztivál. A program szervezői elmondták: az évenkénti siker ellenére hiányolják a segítőkészséget.

Hét zenekar koncertjével és estére több mint nyolcszáz vendég részvételével zajlott le az utolsó csornai Verébfesztivál. Amint azt Bognár András szervező lapunknak elmondta: a Szorgos Hangya Egyesület égisze alatt működő fesztivál vasárnap hajnali öt órakor örökre véget ért.
– Valamikor 2006-ban bátyámmal a csornai fiatalok szórakoztatására találtuk ki a fesztivált, amely aztán napjainkra kinőtte a megye kereteit is – mondta a Kisalföldnek a szervező. Hozzátette: a rendezvény látogatottságát mi sem jelzi jobban, hogy tavaly és idén a vendégek 20 százaléka volt csak helyi, a többiek az ország távolabbi vidékeiről érkeztek.

Fesztivál – A helyi vendégek aránya idén 20 százalék volt, a résztvevők zöme az ország távolabbi pontjáról érkezett.
Fesztivál – A helyi vendégek aránya idén 20 százalék volt, a résztvevők zöme az ország távolabbi pontjáról érkezett.

– A rendezvény egész története magán viselhetné a „hogyan ne csináljunk semmit Csornán?" szlogen összes jegyét. Kezdve onnan, hogy évek óta nem kaptunk területet a városházától, egészen addig, hogy sokan – előítéleteik mentén – csak akadályozták programunkat – fakadt ki keserűen Bognár András. Elmondta még: a Verébfesztivál mint név alapötlete testvérétől és tőle származik. Még 2006-ban – nem lévén karszalag a beléptetéshez – egy padláson talált verebes bélyegző adta az ötletet a névadásra. A kezdetben egynapos rendezvény aztán az évek alatt többnapossá nőtte ki magát, egészen a tavalyi több mint ezres látogatócsúcsig.

– Hogy mégis miért hagyjuk abba, arra nagyon sok okkal tudok szolgálni – mondta Bognár András. Így például, hogy a helyi önkormányzat kihagyta a strandszerződésből a Verébfesztivált, ezért több százezres bérleti díjat nyögnek évek óta. – Egyelőre nem tudtunk pályázati pénzt szerezni és a tavalyi sörösrekeszlopás sem öregbítette a fesztivál hírét – tette hozzá. Elmondta még: a városban bárhova fordultak önzetlen segítségért, a helyiek szerint e programmal „degeszre keresik magukat".

– A bevételek az elmúlt években szerényen fedezték kiadásainkat, keresményről pedig szó nincs – mondta a szervező. Bognár András hangsúlyozta: ha nem lett volna évek óta az állandó „ellenszél", akkor is gondolkodtak volna a befejezésen, hiszen testvérének és neki is fontosak a tanulmányai és a munka. – A rendezvény mára kinőtte a hobbikereteket, ám komolyabban nem szeretnék vele foglalkozni. Már az említett ellenérzések miatt sem – fogalmazott a fesztivál szervezője.
Így tehát megszűnt Csorna egyik olyan programja, mely – ha csak a megcélzott rétegen keresztül is, de – távolabbra is elvitte a város hírét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csornán buktak le a kábítószerező fiatalok

A csornai járőrök egy személygépkocsiban kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket találtak. Tovább olvasom