Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Nem működött a fénysorompó

Vitnyéd - A vasút információs hálózata és egy civil autós segítsége folytán nem történt baleset a vitnyéd-csermajori vasúti átjárónál. A fénysorompó nem működött, ám jött a tehervonat. Vitnyédi olvasónk tájékoztatta a Kisalföldet egy minapi esetről.
– Történt, hogy a vitnyéd-csermajori út vasúti átkelőjénél várakoztam személygépkocsival, állandó, azaz hibás piros jelzés mellett – mondta Medgyesi Gyuláné vitnyédi lakos. Elmondása szerint a fénysorompó állandó piros jelzésére azonban nem minden közlekedő figyelt fel. Medgyesiné megjegyezte: egy motoros a szeme láttára hajtott át a síneken, mire úgy gondolta, kiszáll autójából és figyelmezteti az áthaladókat a veszélyre.

Veszélyes: A tehervonat jött, a fénysorompó pedig nem működött.
Veszélyes: A tehervonat jött, a fénysorompó pedig nem működött.

– A szomszédos, csapodi átkelőnél több jármű is áthaladt a piroson, a csermajorinál azonban figyelmeztettem az átkelni szándékozókat, nem mellesleg akkor, amikor a fénysorompó folyamatos piros jelzése (is) megszűnt – fogalmazott. Úgy véli, a fénysorompó hibáját észlelték a vasút illetékesei is, mivel a közben érkező szerelvény hosszas dudálással és erősen csökkentett sebeséggel érkezett az átjáróhoz.

Erről az átkelőről már többször hírt adtunk. Ezúttal, hála a vasút gyors információs hálózatának és egy segítőkész vitnyédi autósnak nem történt baleset.

Olvasóink írták

  • 16. 15-nek 2008. augusztus 11. 13:58
    „Szomorú, hogy a MÁV itt tart. Asszem ez egyenlő egy törvényszegéssel, nem?”
  • 15. nem mondom meg 2008. augusztus 11. 12:56
    „14!

    Vasutas vagyok. Tudom. Gyakorlatból. Ennyi. Nem összeesküvés-elmélet. GY-M-S megyében kevésbbé, Vas megyében többször megtörténik. Valószínűleg a MÁV jobban kapható rá, mint a GYSEV.”
  • 14. 12-nek 2008. augusztus 11. 11:44
    „12-ke! A vasút nem iktathatja ki a biztosító berendezéseket, hogy aztán a rendőrség szívózhasson. Ha te ezt komolyan gondolod, akkor túl sok összeesküvés-elméletről szóló filmet nézegetsz...”
  • 13. énírtam 2008. augusztus 11. 08:13
    „No, kedves 12-es, azért ez nem gondolható komolyan. Habár egy alantas rendszerben ez is előfordulhat a többi közt! Persze ott ahol a büntetés, pénz bezsebelés a cél!”
  • 12. nem mondom meg 2008. augusztus 10. 23:28
    „Jobbat mondok... Van, hogy a vasút és a közútkezelő szakemberei a rendőrséggel együtt, szándékosan kapcsolnak ki biztosító berendezést a vasúti átjáróban, majd utána a rendőrség ellenőrzi a szabályok betartását. Csúnyán bele lehet futni és nem 2000 Ft-os csekket adnak érte.”
  • 11. énírtam 2008. augusztus 10. 09:35
    „Szerintem is felesleges a közúti jelzésekről ennyit dumálni, akkor amikor működik, akkor legtöbbször ott kameráznak a rend derék őrei és a szabálytalankodóknak küldik a csekkeket! Viszont, ha nem működnek, akkor nekik ott már nincs dolguk! Azért, van a KRESZ tartsák be a közlekedők! A rendőrnek csak a közlekedők felé van intézkedési joga.”
  • 10. bizber 2008. augusztus 09. 22:43
    „az újságírók már leszállhatnának a vasúti bizberről és mennyenek a közúti közlekedés vadveszélyeit feltáró képekre és azt tudósítsák, mert már kicsit unalmas a sorompók helyzetjelentéseinek tudósításai.”
  • 9. félsorompófelszerelőkerecsendikettős 2008. augusztus 09. 22:37
    „Gumisorompókat kell felszerelni mindehova hisz 2008-ban járunk ahol felgyorsult a világ, vele a közlekedés is. sőt gépjárműbe szerelt fékező berendezést.”
  • 8. 1 hozzászóló 2008. augusztus 08. 17:51
    „A sorompót követelőknek csak annyit, hogy ma Csornán, a 86-oson lévő vasúti átjáróban levitték a Szilsárkány felöli csapórudat! Úgy hogy ennyit érne a sorompótok!!! Az odafigyeléssel és a türelemmmel többet érnénk!!!”
  • 7. balesetvizsgáló 2008. augusztus 07. 21:25
    „Nem olvastam még hozzászólásokat a sárgán villogó közúti jelzőlámpákról. Az nem hír, hogy forgalmas kereszteződésekben este 20:00 óra után sárgán villognak a lámpák?... Nem, mert a KRESZ leírja, hogy ilyenkor mi a szabály, ahogy a vasúti átjárókra is van szabály, ha sötét a fénysorompó, vagy a félsorompó függőleges helyzetben van. Egyébként elmondom, hogy rengeteg félsorompót letörnek járművek, pedig ott van a villogó piros fény is a fénysorompón. Kíváncsi lennék, ha minden átjáróban lenne félsorompó is, akkor mit követelne a "nép" még az átjárók biztosítására? Emberek! Aki szabályosan közlekedik, annak elég az "Andráskereszt", vagy STOP tábla! Aki pedig erőszakos, annak a betonfal is kevés!!!”
  • 6. Ten 2008. augusztus 07. 16:16
    „Nem magamról beszéltem, ha értelmesen elovasnák a hozzászólók, én akkor is körülnézek ha fehér jelzést kapok.. ennyi. Köszöntem”
  • 5. Ten-nek 2008. augusztus 07. 15:48
    „Már megint ez a félsorompós hülyeség. Mintha csak ez mentené meg az embereket. Ha nem működik a fénysorompó, akkor a félsorompó sem. Az ilyeneknek mint Te is, akik csak a félsorompót nézik, hogy fent van-e vagy lent, azoknak még veszélyesebb lenne. Észre se vennéd, hogy azért van fent a félsorompó, mert semmi sem működik, és fékezés nélkül áthajtnál, mert a félsorompó fent volt akkorbiztos nem jöhet vonat. De az ilyen ökröknek is az a mázlija, hogy a vonatok ilyen esetben csak csökkentett sebességgel mehetnek át, nehogy a szabályokat be nem tartó sofőröket bedarálják, vagy szétkenjék.”
  • 4. 1 hozzászóló 2008. augusztus 07. 10:55
    „Ten!

    És akkor a fénysorompó nélküli vasúti átjáróban Te hogyan közlekedsz? Áthajtasz, mint az őrült? A sorompórúd nem old meg semmit! Ha nem működik a sorompó, akkor még jobban oda kell figyelni az áthajtásra! Vigyázva mások és a saját testi épségedre!!! De ezt mindenkinek tanították, akinek van bármilyen jogosítványa!”
  • 3. közlekedő, sötét sorompónál megálló 2008. augusztus 07. 10:35
    „Ha sötét sorompó, a félsorompó csapórúdja felmegy.
    Ez még lehet veszélyesebb is mint ha sima sötét, nem?
    Amugy meg van egy kressz szabály amit be kell tartani.
    Mert ami elromólhat el is romlik.”
  • 2. Ten 2008. augusztus 07. 10:11
    „Mert a legtöbb sofőr alapesetben nem néz körül, csak a piros-fehér lámpára figyel. Ideje lenne már felszerelni félsorompókat és akkor elkerülhetőek az ilyen "technikai malőrök". Persze ilyen alapon az is meghibásodhat....”
  • 1. alidor 2008. augusztus 07. 08:03
    „Nem működött?! Nagy ügy, akkor sorompó nélküli vasúti átjáró
    és olvasd el ilyenkor hogyan kell közlekedni!! (Megállsz, körülnézel és ha nem jön semmi áthaladsz.) Ez miért hír??!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kecskéket tenyészt a rábacsécsényi család

Rábacsécsény - Kecsketejtermelésre állt rá öt éve egy rábacsécsényi család. Ma már két nyájuk, 150… Tovább olvasom