Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Nem mind bio, ami annak látszik

Mezőgazdaság - Nem minden termék bio, amit e jelzővel kínálnak. Az ökogazdálkodást a Biokontroll Hungária Kht. ellenőrzi. A gazdáknak, kereskedőknek minősítő tanúsítványt adnak.
Biotermék az, aminek termelője, illetve feldolgozója vagy forgalmazója tevékenységét ellenőrzött keretek között végzi. Hitelessé az teszi a termelőt, illetve termékét, ha az agrártárca által elismert ellenőrző szervezet rendszerében megtalálható. Néhányan még ma is minőségi tanúsítvány nélkül – jobbára nem tudatosan – kínálják biotermékként portékájukat. Hazánkban a biogazdálkodást ellenőrző szervezet a Biokontroll Hungária Kht. Ellenőre, Kiss Attila beszélt a Kisalföldnek arról, mitől is bio a bio.

Csak a tanúsítvánnyal

– Külön kell választani a tevékenységeket – mondta Kiss Attila. – A növénytermesztésben átállási idők vannak. A szántóföldi kultúráknál a bejelentkezést követő két év múltán vetett növény kaphatja meg az öko jelölést. Ezt a szervezet minősítő tanúsítvánnyal igazolja.

Gyümölcsösöknél, szőlőnél, évelő kultúráknál az átállási időszak három év. A bejelentkezéstől számított 36 hónap után betakarított termény jelölhető ökotermékként. A kereskedők és feldolgozók esetében átállási időszak nincs, de ellenőrizzük, hogy hiteles bioterméket forgalmaznak-e, tehát a beszállítók, illetve termékeik, alapanyagaik rendelkeznek-e érvényes minősítő tanúsítvánnyal. Sajnos, sokan nem tudják, főleg kiskereskedők, hogy európai uniós jogszabály szerint 2005. július 1. után mindazoknak be kell jelentkezniük az ellenőrzési rendszerbe, akik ökológiai jelöléssel ellátott terméket akarnak forgalmazni. Enélkül többen óhatatlanul is jogszabályt sértenek. Az ellenőrzési folyamatok európai uniós, illetve kormány- és minisztériumi rendeleteken alapszanak.

Drágább – egészségesebb

A szakember hozzátette: a biotermelésben is lehet növényvédő szereket használni. Az engedélyezett szerekről a Biokontroll évente ad ki listát, ami honlapjukról is letölthető. Arra a kérdésre, hogy miért jó a gazdáknak, ha biotermelőnek állnak, Kiss Attila megjegyezte: a megtermelt terméket sok esetben magasabb áron tudják értékesíteni. A fogyasztók számára ízanyagokban, zamatban, vitaminokban sokkal gazdagabb terméket tudnak kínálni. Ráadásul a környezetben sem okoznak kárt a gazdálkodásban felhasznált anyagok. A Biokontroll ellenőre úgy látja, a fogyasztókat egyre inkább érdekli, hogy mit esznek, isznak, és ma már odafigyelnek a termék minőségére.

– Egyre jobban keresik a biotermékeket, jobban megbíznak bennük. Tudják, hogy egészségesebbek, zamatosabbak. Előállításuk során tiltott a műtrágyák, szintetikus növényvédő szerek, genetikailag módosított szervezetek felhasználása. A bio egyelőre elég drága, a fizetőképes kereslet hazánkban még nem olyan nagy, mint például a nyugati országokban – jegyezte meg.
Úgy látja, a termelők, kereskedők – néhány kivételtől eltekintve – nem élnek vissza a bio minősítéssel. Akik pedig ezt megteszik, azok sem tudatosan „csalnak", hanem az ismeretek hiánya miatt.

Szigorúak a követelmények

– Legtöbben azt hiszik, ha kertjükben, gazdaságukban nem használnak vegyszert, akkor már biót állítanak elő. Erre azonban csak ellenőrzött körülmények között van lehetőség. Ha a vásárló biztos akar lenni abban, hogy biót vesz, ellenőrizze a csomagoláson a címkét, rajta az ellenőrző szervezet nevével, kódszámmal – tette hozzá Kiss Attila.

Horváth Gábor harmadéves kertészmérnök-hallgató. Szülei mihályi kertészetében szerzi meg a szakmai tapasztalatot. Horváthék családja 1932 óta termel almát, 2002 óta foglalkoznak biotermesztéssel, hathektárnyi almásuk van, de termesztenek bodzát és szilvát is.

Amint Horváth Gábor elmondta: szigorú követelményeknek kellett és kell megfelelniük, állandó ellenőrzések mellett. Nemrégiben nemzetközi tanúsítványt is szereztek. Ő úgy látja, a fogyasztók többsége még nem látja be, mennyivel hasznosabb, ha bioterméket vásárol.
– Persze az anyagi lehetőségek is meghatározzák, mihez „nyúlnak" az emberek – tette hozzá a fiatal gazda. – Igaz, a bio valamivel drágább, de a költségek is nagyobbak, több munkát, odafigyelést követel meg az ökogazdálkodás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közérthető párbeszéd az emberekkel

Csorna - Szerdán este Csornára érkezett a Magyar Szocialista Párt Nagy Párbeszéd elnevezésű… Tovább olvasom