Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Nem lesz adóemelés, se új adó Kapuváron

Költségvetésről és adóbevételekről tárgyalt a kapuvári képviselő-testület.
A város polgármestere kijelentette, sem újabb adónem, sem adóemelés nem lesz a jövő évben. A vállalkozók szerint a betelepülő üzemek növelhetnék érdemben a városi bevételeket.

Közmeghallgatás keretében tárgyalta az idei költségvetés háromnegyed éves teljesítését, valamint az adóbevételek alakulását a kapuvári képviselő-testület. Az ülés eleje közmeghallgatás volt, ám a helyiek kevés érdeklődést tanúsítottak a város pénzügyei iránt. Hámori György polgármester a Kisalföldnek megjegyezte, ha „balhé" lenne a város pénzügyeiben, biztosan többen jöttek volna a városházára.

– A költségvetés háromnegyed éves teljesülését már nem kötelező tárgyalni, ám úgy vélem, a testület tagjai igenis legyenek naprakészek a város pénzügyeiről – fogalmazott Kapuvár polgármestere. Beszámolójában kiemelte, a város folytatja hagyományosan szigorú költségvetési politikáját, melynek állandóan visszatérő eleme, hogy a működéshez nem használnak fel folyószámlahitelt. A büdzsé tárgyalásán a bizottsági elnökök is támogatásukról biztosították a költségvetést.
A helyi adókról szóló beszámolóban Borsodi Tamás címzetes főjegyző elmondta, iparűzési, kommunális, idegenforgalmi és telekadók jelentik a város bevételeit.

Szakács Imre: Meg kell becsülni azokat az adófizetőket, akik nem vitték vidékre vállalkozásaikat.
Szakács Imre: Meg kell becsülni azokat az adófizetőket, akik nem vitték vidékre vállalkozásaikat.


– Iparűzési adót 1037 adózó fizet, melyből 276 millió forint folyt be a költségvetésbe – mondta a főjegyző. Kommunális adót 4128 lakás után fizetnek, összértékben 41,7 millió forintot jelent. Telekadót 243 telek után szed a város, befolyik ezáltal 26 millió forint. Borsodi Tamás örömmel nyugtázta, hogy az idegenforgalmi adóbevétel közel duplája, 4,2 millió forint lett a tavalyinak, melyhez a kormány még 1,5 milliót ad a városnak.

– A kormány döntése értelmében a városok a következő évben saját adókat is bevezethetnek, ám Kapuvár nem él e lehetőséggel 2015-ben – mondta Hámori György. Egyben kijelentette, nem lesz adóemelés sem jövőre.

A városbeli vállalkozók véleménye nagyjából egyhangú a helyi adókat tekintve, „szükséges rossz", hiszen a közérdek nem lehet meg adóbevételek nélkül. – A mértékét azonban a kisebb vállalkozások számára már magasnak gondolom – fogalmazott Szakács Imre vállalkozó. A kapuvári üzletember azonban hangsúlyozta, elsősorban betelepülő kis- és közepes üzemekkel lehetne a városi bevételeket növelni. – Utóbbi, nem mellesleg egyöntetű kapuvári véleményt, gondolatot erősítheti a kormány döntése, miszerint 2018-ig elkészülhet az M85-ös gyorsforgalmi út Sopronig, lökést adva a kapuvári
infrastruktúrának is – mondta az üzletember.

Hozzátette, jó gondolatnak tartja azt a régi kapuvári szokást, miszerint a város összehívja a legnagyobb helyi adózókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szanyi testületi döntések

A napokban tartotta ülését a község képviselő-testülete. Tovább olvasom