Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Négy kisgyermek született másfél év alatt

Fejlődik a rábaszentmiklósi önkormányzat kertészete. Építenek fóliasátrat, lesz feldolgozójuk, újdonságként virágot és ősi magyar gyümölcsfákat termesztenek.


Az elmúlt évek takarékos gazdálkodásának köszönhetően önerőből gazdagítja a falut a rábaszentmiklósi önkormányzat. Rövidesen elkészül az úgynevezett Kultúrkert felújítása, itt pihenőhelyet alakítanak ki.
Németh Szabolcs polgármester elmondta: saját forrásból, tartalékaikból fedezték a kiadásokat. Térköveztek, parkosítottak, játszóteret építenek, valamint a régi, muzeális tűzoltókocsinak fedett beállót. A park bútoraira, a padokra és az asztalokra a helyi néptánccsoport nyert támogatást a LEADER- programban.

Helyben is folytatódik a Start-közmunkaprogram. Az önkormányzat hat munkatárs foglalkoztatására kapott támogatást. A hagyományos kultúrák mellett újként jelenik meg a községi kertészetben a virágtermesztés. Krizantémmal foglalkoznak majd az asszonyok. Munkájukat két fűthető fóliasátor is segíti. Németh Szabolcs még egy újdonságról számolt be falujával kapcsolatban.

Németh Szabolcs polgármester elmondta: önerőből alakítanak ki pihenőparkot az egykori Kultúrkert helyén.
Németh Szabolcs polgármester elmondta: önerőből alakítanak ki pihenőparkot az egykori Kultúrkert helyén.


– Ősi, magyar gyümölcsfákat szeretnénk telepíteni, első körben száz csemetét ültetünk el. A szőlőhegyben van erre alkalmas önkormányzati terület – fogalmazott Németh Szabolcs. – A helyi vagy környékbeli gyerekeknek aztán bemutatjuk majd, melyek voltak a hagyományos magyar fajták, elmagyarázzuk, miért is kell ezeket őrizni. Dédapáink öröksége ez, amit nem szabad veszni hagyni. A termést pedig néhány év múlva akár fel is dolgozhatjuk gazdaságunkban.

Addigra bizonyára elkészül majd az új feldolgozóüzemük is. A képviselő-testület ugyanis úgy határozott, hogy megvásárolják a régóta üres bolt és kocsma épületét. Ott alakítják majd ki a kertészet feldolgozóját. Lesz benne hely közösségi teremnek is. A vásárlást önerőből fedezik, a további fejlesztésre pályázaton szeretnének forrást szerezni.

Németh Szabolcs a községgel kapcsolatban még elmondta: időszerű az orvosi rendelő ajtó- és ablakcseréje, illetve aktuális a ravatalozó felújítása. A polgármester bízik benne, hogy úgy, ahogy eddig is, lehet majd számítani a helyiek segítségére, társadalmi munkájára.

Folyamatban van Rábaszentmiklóson az Árpád-kori templom rekonstrukciója is. A beruházásra az egyházközség nyert támogatást, az önkormányzat a szervezésben, a munkák koordinálásában segít.
A jövővel kapcsolatban a polgármester megemlítette: biztató jel, hogy az elmúlt másfél évben négy kisbaba született a faluban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az önrész hitele elviszi a forrást

Bogyoszló idei és jövő évi fejlesztési forrásait elviszi a legutóbbi pályázatuk önrészére felvett… Tovább olvasom