Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Napról napra él az iskolaszövetség

A Rábaközi Iskolaszövetség működési költségeit csak nyert pályázatokkal tudja biztosítani. Rossz anyagi helyzetükön a beledi önkormányzat pénzével segítenek.
Rossz anyagi helyzetükön a beledi önkormányzat pénzével segítenek. Ennek ellenére bizakodva nyilatkoznak működésükről. A minap tartotta soros ülését a Rábaközi Iskolaszövetség. Értékelték az elmúlt két év munkáját és tájékoztatták a résztvevőket a szövetség gazdálkodásáról. Minacciné Halász Emma, a szövetség vezetője elmondta: napról napra élnek.

A működés anyagi hátterét teljes mértékben pályázati pénzekből fedezik, de ezek rövid lejárata miatt szinte félévente kell benyújtaniuk igényüket.
Minacciné értékelésében hangsúlyozta, a kisiskolákat mindenáron szeretnék megmenteni mint a vidéki Magyarország utolsó művelődési bástyáit. Erősségeikként a családias légkört, az alacsony osztálylétszámot, valamint az egyéniségek jobb kibontakozási lehetőségeit emelte ki. Gyengeségnek értékelte az infrastruktúra és az anyagi feltételek hiányosságait, valamint a pedagógusok szakmai elszigeteltségét.

Ez utóbbira jelent megoldást a szövetség működése, melynek keretében, a már megalakult szakmai csoportokon keresztül szervezik a továbbképzéseket szaktanáraik számára. Terveik szerint utazó pedagógusokat is alkalmaznának, de ennek anyagi feltételei még nem teljesen biztosítottak. Ha a beledi önkormányzat nem előlegezi meg működési költségeiket, már ellehetetlenültek volna. Több nyertes pályázatuk csak utófinanszírozású, s máig nem fizették ki ezeket a szövetségnek.

Ennek kapcsán Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő megjegyezte: a csökkenő gyermeklétszám, a munkanélküliség rányomja bélyegét a szövetség működésére is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalok költöznek az üres házakba

Idén hárommillió forint működésihitel-felvétellel számolnak Bágyogszováton. Ugyanakkor az elmúlt évben forráshiány miatt elutasított pályázatokat ismét benyújtják, mivel a fejlesztésekről sem kívánnak lemondani. A tervek között többek között szerepel még a közvilágítás korszerűsítése, bővítése is. Tovább olvasom