Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Napokig tart a takarítás

A kapuvári önkormányzat és a vízügyi igazgatóság együtt- működésében elhordják a szeméthegyeket a Kis-Rába kapuvári partszakaszáról. Az úgynevezett kapcsolóház mellett napokig tart az illegális lerakó felszámolása.

Úgy tűnik, ismételten az adófizetők maradtak alul az illegális szemetelőkkel vívott küzdelemben. A kapuvári önkormányzat és a vízügyi igazgatóság közös munkája nyomán tegnap megkezdték a szeméthegyek eltakarítását a Kis-Rába partjáról, az úgynevezett kapcsolóház mel- lől. Az adófizetők költségén végzett akció egy többéves történetre tesz pontot.

A Kis-Rába kapuvári, északi szakaszának partján már a folyóba lógott az ismeretlenek által évekig oda hordott szemét, lomtalanítási maradvány és egyéb hulladék. A lom húsz-harminc méter hosszan borította a partot, nem egy helyen vélhetően mérgező anyagokat is magába rejtve. A terület gazdája (a folyó partja három méterén) az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, mely a helyi önkormányzattal együttműködve most vállalkozókat bízott meg a part rendbetételével.

Szeméthegyek várták a vízügyi igazgatóság és a kapuvári önkormányzat által megbízott „takarítókat
Szeméthegyek várták a vízügyi igazgatóság és a kapuvári önkormányzat által megbízott „takarítókat".

Tegnapi ottjártunkkor több munkagép és számos kamion végezte a munkát: a teljes folyópartot megtisztítják és a part menti külterületi út mellől is elszállítják az illegálisan lerakott szemetet.
A Kisalföld információi szerint a munkálatok költsége milliós nagyságrendű. Ám ahogy az egyik ott dolgozó munkavezető megjegyezte, szélmalomharcot folytatnak a szemetelőkkel szemben, hiszen a munkaterülettől nem messze már megkezdődött egy újabb illegális lerakó „megtöltése". Hiába azonban a vízügyi igazgatóság vagy akár az önkormányzat (vagy bármelyik önkormányzat – a szerk.) erőfeszítése, az illegális szemétlerakók gombamód nőnek ki a földből, melyeket aztán az adófizetők pénzén számolnak fel, jobbára ideiglenesen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kossuth-kiállítás Csornán

Március 15-én nyílt meg és július végéig tekinthető meg a Csornai Múzeumban az… Tovább olvasom