Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Napközisek lehetnek a legkisebb kónyiak

Családi napközibe várja a helyi gyerekeket a kónyi önkormányzat. Az intézmény januárban nyitott meg és már most kedvezőek a tapasztalatok.

Január óta működik Kónyban családi napközi. Az intézményben egytől ötéves korig várják a gyerekeket, a szülők igénylik a szolgáltatást. Hétfős csoportokat alakítottak ki, melyekben két-két szakképzett gondozó foglalkozik a legkisebbekkel. A szülői igényekhez igazodnak a napirenddel.

Aller Imre polgármester portálunknak elmondta: egy és három év közötti korú közel nyolcvan kisgyerek él a faluban. Kivételes esetben fogadják a háromévesnél idősebbeket is napköziben. A szociális alapszolgáltatási központ részeként, a gyermekjóléti szolgálat szakmai felügyelete mellett dolgoznak.

– Az első hetek tapasztalata az, hogy a szülők nemcsak néhány órára hozzák be gyermekeiket, hanem teljes ellátást kérnek – tájékoztatott Molnár Mónika megbízott intézményvezető. – A szolgáltatás ingyenes, térítést az étkezésért kell fizetni. Általában hat órát tartózkodnak itt az apróságok. A legtöbb család azért igényli a napközit, mert az édesanya és az édesapa is munkába jár. Bizonyos feltételeknek teljesülniük kell és várólistát is felállítunk. Elsősorban azok vehetik igénybe, kérhetik az ellátást, ahol dolgoznak a szülők. Az első csoportunk reggel hét óra előtt kezd, a másik csoportban nyolc órától van felügyelet. A nap jó része természetesen játékkal telik, hiszen még nem is óvodáskorúak ezek a gyerekek. A legkisebb például másfél éves. Vannak persze az életkoruknak megfelelő, úgynevezett irányított foglalkozások is, az elmúlt napok a farsang jegyében teltek.

A legkisebb gyerek másfél éves a családi napköziben. A dolgozó szülők veszik igénybe elsősorban a szolgáltatást.
A legkisebb gyerek másfél éves a családi napköziben. A dolgozó szülők veszik igénybe elsősorban a szolgáltatást.

Molnár Mónika hozzátette: a tapasztalatok mindenképpen kedvezőek. A szülők arról is beszámoltak, hogy a néhány hetes napközi után sokat, látványosan fejlődtek a gyerekek.

Aller Imre megjegyezte: a családi napközi létrehozása előtt a számokból indultak ki.

– A szociális szolgáltatásokat eddig is biztosítottuk, de a szülők jelzése alapján ez az ellátási forma még hiányzott – fogalmazott a polgármester.

– Ekkora településen, ahol ennyi, korban érintett gyerek van, mindenképpen szükség van a napközire. Bízom benne, hogy a két csoport folyamatosan, teljes létszámmal működhet a jövőben is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is a takarékosság a vezérelv

Valamivel több mint százötvenmillió forintos működési hiánnyal vág neki az évnek Kapuvár. Ezzel… Tovább olvasom